települések;elektromos töltőállomások;

Népszava fotó

- Elektromos töltőállomások - Nincs nagy tolongás

Mindössze 69 önkormányzat írt alá szerződést mostanáig a Nemzetgazdasági Minisztériummal (NGM) elektromos töltőállomás létesítésére. Még 2016-ban, a Jedlik Ányos Terv keretében hirdette meg a szaktárca az 1,25 milliárd forint keretösszegű pályázatot. A kiírás szerint tavaly év végéig csak a 15 ezer lelkesnél nagyobb települések jelentkezhettek, így 112 város juthatott volna támogatáshoz, sőt, az elektromos töltőállomás teljesítményét és egyéb szempontokat figyelembe véve, akár a berendezés teljes költségét is megkaphatták volna.

Eredetileg 75 önkormányzat adott be érvényes pályázatot, de időközben közülük is többen visszaléptek. Az érintettek összesen mintegy 276 töltőre igényelhettek volna támogatást, de csak 209-re kértek. Bár a tendert 2016 végén lezárták, összegzés csak most készült róla, és egyelőre nem érkeztek hírek olyan töltőről, ami ennek a pályázatnak a keretében készült volna el - írta a villanyautosok.hu portál. A támogatói szerződések aláírását követően egy évük van az önkormányzatoknak a töltők telepítésére.

A kimaradó településeket nemcsak a működtetés költségei tarthatták vissza a jelentkezéstől, hanem az is, hogy egyelőre nem tisztázott a tankolás fizetésének módja. Annyi bizonyosnak tűnik, hogy az elektromos töltőkből nyert energiáért előbb-utóbb fizetniük kell az autósoknak, és arra jövedéki adót tervez kivetni a kormány. Nagy kérdés, hogy az otthoni töltés esetén ezt ki ellenőrzi majd és hogyan hajtja be a közterhet.

Jó irányba tett lépés a kormány részéről az elektromos töltőállomások kiépítésére kiírt pályázat, de elfogadhatatlan hogy csak a 15 ezer lakosnál nagyobb települések pályázhattak - nyilatkozta a Népszavának Dömsödi Gábor pásztói polgármester. A nógrádi kisvárosban az önkormányzat saját erőből két elektromos töltőállomást telepített, gondolván a közeli turisztikai helyszínekre igyekvő villanyautósokra. Igazságosabb megoldás lenne, ha az adóerő figyelembevételével kapnának támogatást a települések, azaz a szegényebb nagyobb, a tehetősebbek kisebb arányban juthatnának e célra költségvetési forráshoz.

A nem túl sikeresnek bizonyult pályázaton éppen azok a települések indulhattak, amelyek többsége akár saját erőből is megoldhatta volna az elektromos töltőállomások létesítését. Olyan kistelepülések viszont nem pályázhattak, amelyek például a turizmusból élnek.

Újból visszahívást hirdetett meg az IKEA a Malm fiókos szekrényre az Egyesült Államokban és Kanadában. A visszahívás 29 millió darab terméket érinthet a nálunk is kapható komódból, előzménye pedig az, hogy egy nyolcadik gyermek is életét vesztette, mert rádőlt a bútor. Ennek ellenére Európában és Magyarországon sem várható visszahívás – tudta meg a hvg.hu a bútoráruháztól.