kivándorlás;háziorvos;szakorvosok;gyógytornász;orvoselvándorlás;pszcihiáter;

Forrás: Shutterstock

- Ahol álommunkát kínálnak az orvosoknak

Néhány orvos történetén keresztül mutatja be a hétfőn indult Qubit portál, hogyan csábítják el a magyar szakorvosokat a skandináv államok. Álomfizetés, támogatott nyelvtanfolyam, lakhatás, a gyerekeknek óvoda, vagy iskola, a házastársnak munkakeresés. – ezek várják a kivándorló szakorvosokat. 

Képzelje el, hogy stresszes körülmények között dolgozó diplomás magyarként lehetőséget kap a kivándorlásra egy európai országba. Nem mosogatni hívják, a saját szakmájában dolgozhat és fejlődhet. Mindezt úgy, hogy előtte még itthon – élettársával együtt – magas fokon megtanulhatja a helyi nyelvet, és mindketten fizetést is kapnak az intenzív tanfolyam idejére. Mielőtt elszerződne, még ki is utaztatják egy néhány napos terepszemlére. Gyermekeinek segítenek óvodát, iskolát, a családnak megfelelő lakást találni, emellett állják a külföldre költözés költségeit. Partnerének is besegítenek a munkakeresésbe – írja a hétfőn indult portál.

A lap összeállításából kiderül, hogy rezidenseknek nem érdemes próbálkozniuk, mert számukra csak elvétve nyílik lehetőség a munkavállalásra.  Norvégia, Dánia, illetve Svédország kórházai szakvizsga után lévő szakorvosokat keresnek. Pszichiáterből nem tud elég jelentkezni, hogy ne kapjon munkát. De keresettek a radiológusok, a patológusok és a „mezei” háziorvosok is.

 A Qubit cikkéből  kiderül az is, hogy más szakmák képviselői is eséllyel próbálkozhatnak a kivándorlással: ápolók, gyógytornászok, illetve informatikusok is hiányoznak ezeknek az országoknak a munkaerőpiacáról.

 

További részleteket itt talál.

Három nappal 58. születésnapja előtt hirtelen helt meg vasárnap Kállay Géza irodalomtörténész, egyetemi tanár, a Budahegyvidéki Református Egyházközség presbitere.