Európa;földrengés;jóslás;

- Nyugalom! Nem lesz ma Európát romba döntő földrengés

A Blikk Rúzs Óriási földrengés döntheti romba fél Európát november 19-én? című cikkét a több mint 370 ezer tagot számláló, Pesten Hallottam csoportban osztották meg a Facebookon - fedezte fel a Lánglovagok tűzoltó szakportál.

Az írás szerint nem csak Nagy-Britannia, de Európa számos országa veszélyben lehet, és a biztonság kedvéért nem árt, ha senki sem tartózkodik majd legalább turistaként a part menti városokban Európában. A lap a cikk forrását is megadta, a tudasfaja.com-ot, illetve a avilagtitkai.com oldalt, ahonnan a tudasfaja.com vette át. Mindkettő oldal közismert arról, hogy hamis híreket közöl, terjedésének táptalaja a Facebook.

Egy hasonló földrengés-előrejelzés kapcsán már a Lánglovagok is cikkezett arról, hogy sem a rendőrség, sem az ügyészség nem kíván fellépni a riogatás ellen, a Blikk Rúzs azonban különösen veszélyes vizekre evezett, hiszen itt egy hivatalos sajtótermékről van szó, amit elvileg hiteles forrásnak kellene venni. A minden elemében érezhetően hamis tartalmú írás szerint „a hatóságok titokban már megpróbálták megtenni az előzetes óvintézkedéseket”.

Eddig sem voltak kínzó kétségek afelől, hogy a Mráz Ágoston Sámuel vezette "intézet" a Fidesszel szemben messze túlmegy a sima lojalitás határán, a népnyelv erre egy olyan keresetlen szót használ, amit itt érthető okokból nem fogunk beidézni, noha kétség kívül kifejező. Az egyre agyamentebb sorosozáshoz is minden előzménytől függetlenül is meglepő készséggel csatlakozó, magát Nézőpont Intézetként aposztrofáló szervezet ezúttal valóban még a halvány látszatát is feladta a szakmaiságnak, objektivitásnak.