A világért sem hasonlítgatnánk a Fidesz vasárnapi tisztújító szeánszát az átkos egypárt kongresszusaihoz. A világ megfordult azóta. Megtanultuk, diktálja bár egy birodalom, a történelemnek nincs logikája, amit elég csak követnünk, és elénk tárul a fényes jövő. Mégis: mintha egy régi filmhíradót néztünk volna színesben az országot uraló hatalmi zengerájról. Az egyszemélyi hatalomba vetett hit ugyanaz, amit már sokan megéltek. Belülről, aztán hányingertől űzve kívülről, értetlenül szemlélve: miről beszélnek, mit látnak a fészek meleg biztonságából azok, akik el- és feladták a józanságukat? Ők, akik már nem ugyanabban a valóságban élnek, mint azok, akik nem tesznek még szinte semmit, de már szótlanul végignéznék a hatalom bukását.
Nem lepődünk már meg a közelmúlt elhazudásán. Azon, ahogyan a kormányfő egy másik, harminc évvel ezelőtti Fideszt szellemi elődjének tekint. Mert a büszke Orbán Viktor szerint az ős-Fidesz óta ők tulajdonképpen semmiben nem változtak az akkori énjükhöz képest, csak egy nemzedéki pártból sikerült európai néppártot csinálniuk. A „tulajdonképpen” itt maga a politikai tudathasadás jelzője, a népet meg ne keressük. Maradt helyette a slepp. A vezér beszéde után egymást lesve felállt az 1358 küldött tenyerét csattogtatva annak a politikusnak, aki visszatapsolva igazolta: ő, csakis ő felismerte a nemzetet biztos jövőbe vezető utat.
A megélhetési lelkesedés a kormányfő hite mellett töretlen. Aki pedig abban reménykedett, hogy létezhet még realitásérzék a kormánypárton belül, az megtapasztalhatta, hogy a hatalom utálatának effajta lusta hite sem hozza el a megváltást. Idézzük. Nostradamusként Schmitt Pál: „Ahogy az olimpiai ötletgazdát ismerem, már fontolgatja a 32-es olimpiát. Igaz, akkor már 70 éves lesz, de még akkor is ő lesz döntéshozó helyzetben.” A politikai filozófus Kövér László: „Európában már szinte csak Magyarország védi a normalitást. A liberális demokrácia totalitárius politikai berendezkedés.” Az önmagát kereső Semjén Zsolt: „A politikai belátáson és filozófiai megalapozottságon túl kell még valami: az emberi minőség.” A csasztuskázó Lázár János: "Jobb ma egy bábellenzék, mint holnap egy bábkormány.” A vicces bolsevik Kubatov Gábor: "Az MSZP helyzetét nézve még az is előfordulhat, hogy a múltat sikerül végképp eltörölni”. De ez csak a talpnyalók nyelve. Rogán Antal komolyan Goebbelsre hajaz: „2016 októberében jelent meg utoljára a kommunista párt propagandalapja, a Népszabadság. Ez vár a Soros-birodalom hadosztályaira”.
Néztük ezt a 2017-es moziklipet és egy 1987-es dalt dudorásztunk csak úgy, össze-vissza: „Negyven a jegy, s talán hatvan az élet/ De illúziók nélkül semmit sem ér…/ Lassan lett sötét, s úgy látszik, megmarad végig,/ És előttünk a törpe is az égig ér.../ közben pereg már a film,/ Amit egyszer látsz csupán,/ Most nézd! A jegyünk túl gyorsan lejár.../ Lefut a szalag, és kész."
Nem kell ahhoz még csak ellenzékinek sem lenni, hogy szánalmasnak lássuk ezt a lepergő nemzedéknyi moziklipet, hogy aztán a sötétben hallgassuk az filmorsók csattogását azon gondolkodva, mi a fene történt is velünk.
