futball;Xavi Hernández;

FOTÓ: AFP / Albert Llop / ANADOLU AGENCY

- Befejezi a focit a katalán legenda

A karrierje nagyját az FC Barcelona labdarúgójaként töltő, jelenleg a katari al-Szadd együttesében szereplő Xavi Hernández idény végén befejezi pályafutását – ezt maga a világ- és Európa-bajnok spanyol játékos közölte tegnap. A 2015 óta légióskodó sztár pénteken azzal indokolt, hogy már nem képes olyan ütemben regenerálódni egy-egy mérkőzés után, mint régebben. A 133-szoros spanyol válogatott középpályás a jövőbeni tervekkel kapcsolatban elmondta: tervei szerint jövőre edzői diplomát szerez.

A baranyai megyeszékhely önkormányzata eladja a Pécsi Harmadik Színház mögött álló kft.-t. Erről a pécsi közgyűlés dönt majd, tudtuk meg a város alpolgármesterétől, Őri Lászlótól. A pécsi önkormányzat 7,5 milliárd forint tartozást halmozott fel, ezért a város fideszes vezetése takarékosságra kényszerül.