offshore;párbeszéd;kifosztás;gazadsági elit;

Shutterstock illusztráció

- Így fosztja ki a népet az offshorozó gazdasági elit

A Párbeszéd Magyarországért azt javasolja, hogy vessenek ki harminc százalékos forrásadót az offshore-ügyletekre, a köztisztviselőknek és a kormánytagoknak pedig törvénnyel tiltsák, hogy részt vegyenek az ilyen típusú üzletekben- számol be az Erőss Gábor sajtótájékoztatóján elhangzottakról az MTI.

Az ellenzéki párt elnökségi tagja szorgalmazta, hogy minden offshore céget vagy velük üzletelő vállalkozást tiltsanak ki  az állami és uniós pályázatokról és az állami támogatásoktól.

Erőss Gábor szerint az utóbbi időszakban egyre-másra kerülnek napvilágra az offshore cégekről szóló titkos iratok, amelyekből kirajzolódik, hogy a világ és ezen belül a magyar gazdasági-politikai elit hogyan kerüli el az adófizetést és hogyan fosztja ki a világ népeit. A legújabb offshore-kiszivárogtatás során nyilvánosságra került, az offshore adóparadicsomok után csak Paradise-iratok (Paradise Papers) néven emlegetett, 13,4 millió aktából álló adattömeg feldolgozásában világszerte 96 sajtó- és médiacég vesz részt, köztük a BBC brit közszolgálati médiatársaság Panorama című tényfeltáró televízióműsorának szerkesztősége és a The Guardian baloldali brit napilap.

A dékán visszaél a hatalmával – erről tett bejelentést az egyetemen az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar Dékáni Hivatalának egyik munkatársa, vagyis Mikonya György beosztottja. Az intézmény lefolytatta az etikai vizsgálatot, majd ezek után menesztették a kari vezetőt – írja a hvg.hu.