Oroszország;bombariadó;evakuálás;

- Hamis bombariadók - Több mint félmillió embert evakuáltak

Több mint félmillió embert kellett evakuálni Oroszország 52 településén névtelen telefonálók által bejelentett hamis bombariadók miatt októberben - közölte az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma hétfőn Moszkvában.

A tárca szerint a bejelentők az elmúlt hónap folyamán több mint 1300 objektum felrobbantásával fenyegetőztek. Pokolgépet a hatóságok egyetlen helyszínen sem találtak.  A RIA Novosztyi hírügynökség biztonsági szolgálati forrásra hivatkozva október 10-én azt írta, hogy az akkor éppen egy hónapja tartó, szándékosan félrevezető bombariadó-hullám kezdete óta 170 orosz településen 2460 objektumból több mint 1 millió 40 ezer ember kellett evakuálni.

Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója október elején azt állította, hogy a hamis riasztássorozat négy, külföldön tartózkodó orosz állampolgártól ered. Mint mondta, az IP-telefonokat használó gyanúsítottaknak cinkosaik vannak Oroszországban.

Az FSZB-főnök szerint a hamis riasztások október elejéig előzetes becslések alapján több mint 300 millió rubel (mintegy 1,4 milliárd forint) veszteséget okoztak. A sajtóban legelterjedtebb elméletek korábban az Iszlám Állam terroristáit, az "ukrán nyomot" vagy hackerek egy brüsszeli csoportját gyanították a történtek mögött.

Sújtólégrobbanás történt hétfő reggel a dél-erdélyi hobicaurikányi (Uricani) szénbányában, egy bányász meghalt, hárman súlyosan megsebesültek.