aktivista;Varsó;öngyilkosság;PiS;

- Elhunyt az önmagát felgyújtó kormányellenes aktivista

Elhunyt az a férfi, aki tíz nappal ezelőtt felgyújtotta önmagát Varsó központjában, és aki mellett a földön kormányellenes röplapokat találtak - közölte vasárnap este a lengyel sajtó.

Az 54 éves Piotr S. a lengyel főváros egyik jelképeként ismert kultúrpalota előtt gyújtotta fel magát október 19-én, a férfi súlyos állapotban kórházba került. A vasárnap délután bekövetkezett haláláról az oko.press balliberális hírportál számolt be elsőként, a családtagok közlésére hivatkozva.

Tragikus cselekedete előtt a férfi sokszorosított kiáltványt szórt szét maga körül, ebben megírta, hogy politikai okokból cselekedett, tiltakozásul a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) kormánya ellen.

Az elhunyt férfi egy Krakkó melletti községből származott. Családja tagjai a múlt héten megerősítették, hogy depresszióval küzdött, egyúttal úgy vélekedtek, a tett átgondolt volt, és nem állt kapcsolatban Piotr S. betegségével. Az ügyben a varsói ügyészség folytat nyomozást, többek között azt vizsgálják, hogy a férfi önszántából, vagy esetleg valaki biztatására cselekedett-e.

Több mint 120 ezer háztartás volt még hétfőn reggel is áram nélkül Csehországban a vasárnap átvonuló rendkívül heves, esővel kísért szélvihar következtében. A vasúti közlekedés továbbra is mintegy kéttucatnyi regionális vonalon szünetel - jelentette hétfőn reggel a cseh közszolgálati hírtelevízió (CT24).