Csehország;Cseh választások;Andrej Babis;

Andrej Babis FOTÓ: MICHAL CIZEK / AFP

- Az elnök kezében a döntés kulcsa

Kisebbségi kormány felállítására törekszik a bő egy héttel ezelőtti cseh választáson győztes Andrej Babis.  

A milliárdos vállalkozó, az ANO párt elnöke szerint értelmetlen további konzultációkat tartani, mert mindegyik politikai erő elutasította, hogy koalíciós tárgyalásokat kezdjen velük. Babis a cseh állami tévében azt is megjegyezte, hogy bizonyos pártok, így a második helyen végzett konzervatív Polgári Demokrata Párt (ODS), a Kalózok, valamint a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) nevű szélsőjobboldali tömörülés úgy viselkednek, mintha ők nyerték volna meg a voksolást.

Amennyiben Babis valóban kisebbségi kabinetet alakít, sajátságos helyzet alakulhat ki. A parlamentbe az ANO-n kívül jutott nyolc tömörülésből ugyanis csak egy, a kommunisták jelezték, hogy megfontolnák egy kisebbségi kabinet megalakítását. Előzőleg azonban Babis azt közölte, a kommunistákkal nem hajlandó koalíciót kötni. Kérdés, hogy a kormányon kívülről elfogadná-e a támogatásukat.

Babist ma bízza meg a kormányalakítással Milos Zeman elnök. Bár egyelőre szinte reménytelennek tűnik a kormányalakítás lehetősége, Babis azt is közölte, szóba sem jöhet az előrehozott választás megtartása. Az ANO 78 mandátumra tett szert a 200 tagú törvényhozásban.  

Tovább folytatódik a szaúd-arábiai nyitás. Rijád a jövő évben lehetővé teszi a nők számára, hogy kísérettel belépjenek három stadionba. A rijádi, dzseddai, valamint a dammani létesítmény ugyanis 2018 elejétől családokat is fogad majd – közölte a helyi sporthatóság a Twitteren.