sztrájk;opera;főigazgató;

- Sztrájk az Operában - Éleződik a helyzet

A Magyar Állami Operaháznál képviselettel rendelkező három szakszervezet által közösen kezdeményezett sztrájk, 2017. október 28-án 17:30 és 22:00 óra között megtartására kerül, mivel az Operaház főigazgatója továbbra sem hajlandó a kollektív szerződés megkötésére - írja a sajtónak küldött közleményében az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete  

Tegnap a Hugenották főpróbáját a főigazgató megszakíttatta, és a nézőtérre parancsolt társulati tagokat megfenyegette. Amennyiben élni merészelnek alkotmányos jogukkal, úgy bosszúból kezdeményezni fogja a Magyar Állami Operaház gazdasági társasággá történő átalakítását és a társulatnál csoportos létszámleépítést hajt végre.  Ellenben ha a sztrájk elmarad, úgy az előadás - önbecsülésüket feladó, önmagukat és társaikat eláruló résztvevőinek - hamis háláját kimutatva háromszoros közreműködési díjat kegyeskedik kifizetni. Ez szerény becslések szerint is tízmilliós nagyságrendű kiadás. Ugyanakkor a szakszervezetek szapulása közepette, újra meg újra kijelentette, hogy a kollektív szerződést nem hajlandó megkötni.  A megfélemlítést fokozandó, bejelentette, hogy a MÁO bírósághoz fordult, kérve a sztrájk jogellenességének megállapítását. Nem rejtette véka alá, hogy ha a bíróság a jogellenességet megállapítja, a sztrájkban résztvevők között rendet vág - írja a dokumentumban az ODFSZ.

Ókovács Szilveszter közleménnyel reagált, azt itt olvashatják.

A másodfokon eljáró Győri Törvényszék is felfüggesztett fogházra ítélte pénteken a mosonmagyaróvári kórházi haláleset négy vádlottját, helyben hagyva az első fokon eljáró Mosonmagyaróvári Járásbíróság tavaly június 8-i határozatát - tájékoztatta a Győri Törvényszék sajtószóvivője az MTI-t.