kormányalakítás;Hollandia;

FOTÓ: FRANK VAN BEEK / ANP / AFP

- Végre van kormánya Hollandiának

 Hét hónappal a választások után Vilmos Sándor holland király kinevezte Hollandia új kormányát csütörtökön.

A hágai ceremónián az uralkodó elsőként Mark Rutte régi-új miniszterelnököt iktatta be, a kormány tizenhat minisztere és nyolc államtitkára ezután tette le a hivatali esküt.

A március 15-ei választásokon győztes liberális konzervatív Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) mellett a Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA), a liberális D66 és a Keresztény Unió (CU) vesz részt a kabinetben, amelynek mottója a "Jövőbe vetett bizalom".

A négy párt közötti tárgyalások 225 napot vettek igénybe, ez a leghosszabb idő, ameddig a kormánykoalíció megalakítása valaha tartott Hollandiában. Szakértők szerint a legnagyobb nézetkülönbségek a bevándorlás, az eutanázia és a vállalati adók terén voltak.

Az új kormány jelentősen csökkentené a társasági és a jövedelemadót, miközben emelné a környezetszennyező tevékenységeket sújtó terheket, fokozva a megújuló energiatermelést, és 2030-ig felszámolva a széntüzelésű erőműveket az országban. Korlátoznák a menedékkérőknek nyújtott pénzügyi támogatásokat a tartózkodás első két évében, de ezzel párhuzamosan az eddiginél több menekültet terveznek befogadni évente.

Hollandiában egyesek sérelmezték, hogy a kormányban tizennégy férfi és csak tíz nő van. Rutte ennek kapcsán elmondta, ő is szerette volna, ha egyenlő a nemek aránya, de "a lényeg, hogy a legalkalmasabb embereket nevezték ki".

A helyi sajtóban rámutattak az etnikai sokszínűség hiányára is, kiemelve, hogy mindegyik kormánytag "európai hátterű", és olyan is mindössze egy van, aki nem Hollandiában született. A kormány legfiatalabb tagja 40 éves, a legidősebb pedig 57.
A négy pártnak nagyon szűk többsége, mindössze 76 képviselője lesz a parlament 150 fős alsóházában, a politikai elemzők ezért közel sem tartják biztosnak, hogy a kormány ki tudja tölteni négyéves mandátumát, de ha nem is kell előrehozott választásokat kiírni, a tervezett programot akkor sem lesz könnyű végrehajtani.

A koalíciós tárgyalások többszöri összeomlása után több szakértő már úgy vélekedett, hogy ebben a helyzetben egy VVD vezette kisebbségi kormány vagy egy hatpárti baloldali szövetség is elképzelhető.

A venezuelai demokratikus ellenzéknek ítélte oda idén az Európai Parlament (EP) a gondolat és véleménynyilvánítás szabadságáért folytatott küzdelem elismerésére létrehozott Szaharov-díjat - jelentette be Antonio Tajani, az uniós képviselőtestület elnöke csütörtökön Strasbourgban.