nyíltvízi úszó vk;Rasovszky Kristóf;

- Rasovszky Kristóf negyedik lett a nyíltvízi úszó vk-n

Rasovszky Kristóf negyedikként zárta a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatát, miután nyolcadik helyen ért célba a hongkongi záróviadalon.

A magyar szövetség (MÚSZ) szombati beszámolója szerint a 20 éves versenyző gyakorlatilag végig vezetett, ám a hajrában többen is megelőzték. Végül nyolcadikként ért célba a magyar úszó, aki első felnőttszezonjában három vk-futamon is győzött, összetettbeli negyedik helyéért pedig 12 ezer dollár (3,1 millió forint) a jutalma. Elmondása szerint büszke az összetett negyedik helyére. 

"Szerintem ez egy remek eredmény, hiszen csak olyanok végeztek előttem, akik mind a hét állomáson elindultak, míg én kettőn nem voltam ott" - összegzett a tavaly junior-világbajnokságot és junior Európa-bajnokságot is nyerő Rasovszky, aki az idei vk-ban egyedül tudott a férfiak között háromszor is diadalmaskodni, a másik négy versenyen négy különböző győztest avattak.

Hongkongban a női versenyben Olasz Anna a 12. helyen végzett, míg összetettben nyolcadik lett. A MÚSZ-összegzés szerint jövőre újra lesz hazai verseny is: az idei magyarországi vizes vb előkészületei miatt ezúttal kimaradt a balatonfüredi állomás, ám a MÚSZ már megállapodott a nemzetközi szövetséggel (FINA), hogy jövőre a világkupa újra visszatér a Balatonra.

Eredmények, 10 km-es nyíltvízi világkupa-sorozat, 7. - befejező - állomás, Hongkong:

férfiak:
1. Rob Muffels (német) 1:53:10.4 ó
2. Ferry Weertman (holland) 1:53:11.1
3. Allan do Carmo (brazil) 1:53:11.2
...8. Rasovszky Kristóf 1:53:22.2

nők:
1. Arianna Bridi (olasz) 2:02:16.6
2. Ana Marcela Cunha (brazil) 2:02:12.7
3. Finnia Wunram (német) 2:02:14
...12. Olasz Anna 2:02:20.5

Az összetett verseny végeredménye:

férfiak:
1. Simone Ruffini (olasz) 85
2. Do Carmo 78
3. Federico Vanelli (olasz) 78
4. Rasovszky Kristóf 68

nők:
1. Bridi 124
2. Cunha 102
3. Rachele Bruni (olasz) 86
...8. Olasz Anna 32

Orbán Viktor örvényalkotással, valamint gazdag és befolyásos barátai révén leszámolt a sajtószabadsággal, létrehozva a "magyarországi führeri demokráciát" - elemzi az elmúlt tíz év politikai viszonylatait Paul Lendvai Orbán: Európa új erős embere című könyvében.