hulladék;Erzsébet-utalvány;

FOTÓ: Molnár Ádám

- Milliárdokat kaszálnak Orbán ajándékával

Előbb Orbán Viktor miniszterelnök, majd Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be a héten, hogy idén is kapnak a nyugdíjasok tízezer forintos Erzsébet-utalványt. A 2018-as választás előtti kampánnyal pedig nem csak az idősek, de az utalványokat forgalmazó cég is jól jár.

A Magyar Nemzet számításai szerint a szelvényeket kibocsátó Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. akár 2,1 milliárd forintos extra bevételre is számíthat a kormány karácsonyi ajándékának köszönhetően. Ez az összeg alapjában véve két tételből jön össze. A zrt. az utalványok eladásakor 2 százalékos szolgáltatási díjat számol fel, azaz amikor az állam megveszi a 2,7 millió nyugdíjasnak járó, összesen 27 milliárd forintba kerülő utalványokat, további 540 millió forint szolgáltatási díjat is fizetnie kell. Még nagyobb bevétele keletkezhet az utalványforgalmazónak, amikor az elfogadóhelyek visszaviszik a szelvényeket, hogy valódi pénzre váltsák őket. Ekkor – a július óta érvényben lévő szerződési feltételek szerint – 6 százalékos beváltási díjat könyvel el, ami összesen 1,62 milliárd forintot jelent.

Lázár János e heti Kormányinfóján azt is elmondta, hogy a nyugdíjasok – a várhatóan 2,4 százalékos idei infláció miatt – nyugdíjkorrekciót kapnak novemberben, és „a gazdaság sikeressége miatt” nyugdíjprémiumot is. A kettő várható átlagos összege 20 ezer és 23 ezer forint között lesz, költségvetési kiadása pedig mintegy 60 milliárd forint. Az Erzsébet-utalványokkal együtt tehát átlagosan 33 ezer forintot kapnak majd a nyugdíjasok, a juttatások teljes költsége pedig 89 milliárd forint is lehet.

Ebben ugyanakkor még nincs benne a kézbesítési költség, Lázár János közlése szerint ugyanis idén – a tavalyi tervekkel ellentétben – nem próbálják ezt a feladatot a kormányhivatalok dolgozóira hárítani, hanem a posta viszi majd ki az utalványokat. 

lap emlékeztet, hogy az utalványforgalmazó cég titokban tartja, hogy pontosan mire is költik a bevételeiket. A közérdekűadat-igényléseket rendre elutasítják, pedig a cég az állami és szakszervezeti tulajdonban lévő Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány birtokában van. 

61 éve, október 23-án a magyar nép nemet mondott egy elnyomó, keleti diktatúrákat kiszolgáló hatalom zsarnokoskodására. Október 23-a olyan nemzeti emléknap, amelyre joggal lehet minden magyar büszke: megmutattuk, hogy összetartással néhány nap alatt eltakarítható minden hatalom, amelyről bárki azt hihette, hogy évtizedei vannak hátra - emlékeztet Molnár Gyula, az MSZP elnöke lapunkhoz eljuttatott közleményében.