EU-csúcs;Antonio Tajani;Tajani;

FOTÓ: Dursun Aydemir / ANADOLU AGENCY

- Elfogadták a menedékjogi reformot Brüsszelben

Nem volt könnyű kompromisszumra jutni a különféle politikai és nemzeti álláspontok között, de az Európai Parlament szakbizottságának sikerült elfogadnia a menedékjog reformjáról szóló szabálytervezetet - közölte Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke csütörtökön Brüsszelben az Európai Unió csúcstalálkozóján.

Tajani nyitóbeszédében az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) által megszavazott, a közös uniós menekültügyi rendszerre vonatkozó dublini szabályozás reformtervezetével kapcsolatban elmondta, a korábbi rendelet miatt alig néhány tagállam vállalja az abból adódó terhet, hogy a menekültügyi kérelmek legnagyobb részét kezelni kénytelen.

"Ez a rendszer nem csak igazságtalan, de nem is hatékony, amint azt a közelmúltbeli menekültválság is  bizonyította" - fogalmazott. Az Európai Parlament az elfogadott szabálytervezet kapcsán azt javasolja, hogy hozzanak létre egy olyan rendszert, amely a felelősségnek a tagállamok közötti méltányosabb eloszlásán alapul - hangsúlyozta az EP elnöke.

A magyar hatóságoknak a határidők meghosszabbítása helyett alá kell írniuk a Közép-európai Egyetem (CEU) működését lehetővé tevő, már letárgyalt megállapodást - emelte ki Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakcióvezetője, felszólítva az uniós tagállamok vezetőit, hogy csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcstalálkozójukon gyakoroljanak nyomást az ügyben Orbán Viktor kormányfőre.