Fedél Nélkül;Népszabi szerkesztőség;

Forrás: Népszabi szerkesztőség

- Már kapható az újabb "népszabis" Fedél Nélkül

Holnap megérkezik a nyomdából az idei “népszabis” Fedél Nélkül, amelyet reggeltől folyamatosan vesznek át az árusok, délelőttől vásárolható, péntektől pedig már biztosan ott lesz a hajléktalan árusoknál - adta hírül a szerkesztőség a közösségi portálon. 

A közlemény kiemeli, hogy az otthontalanok lapja a múlt évben, amikor a Népszabadság bezárása után lap nélkül maradtak, befogadta az újságírókat, akik úgy döntöttek, idén is megpróbálják segíteni a hajléktalanokat.

Ezért a Népszabadság emblematikus szerzőinek, fotósainak cikkeivel, képeivel az idén is jelentkezik a különkiadás, amelynek extra költségeit a Népszabadság Egyesület és az egykori lap kollektívája állta, míg az összes bevétel az árusoknál marad. Arra kérünk titeket, hogy segítsétek a hajléktalanokat azzal, hogy vásároltok a Fedél Nélkül friss számából. Hogy újra nagyon sok fogyjon el a lapból, könnyebbé tegyük az őszt a nincsteleneknek, gondoskodjunk arról is, hogy minél több emberhez jusson el a hír, hogy a Fedél Nélkül különleges számának megvásárlásával segíthet az otthontalanoknak, miközben mellékesen még a Népszabadság tavalyi lemészárlására is emlékeztethet.

 

Vegyetek a lapból, fényképezzétek le magatokat az újsággal, töltsétek fel a képet a Facebookra, az Instagramra, használjuk a taget, amely szerint: #fedélnélkül, így sok ismerősötök értesülhet a támogatási akcióról. Keressétek az árusoknál, segítsétek a hajléktalanokat, mutassuk meg újra a szolidaritás erejét! Pető Péternek, a Népszabadság korábbi főszerkesztő-helyettesének, a különleges szám egyik szerzőjének kezében már ott a kész címlap!

lásd még: Húsz éve erdőben élni - És nem vaddisznó, hanem ember