Tengőd;szellemek;

A kép illusztráció. FOTÓ: Shutterstock

- Sikoltozó szellemekről, szelleműzőkről írnak Mészáros Lőrinc lapjában

Van egy épület Tengődön, mely egykor református parókia volt. A tulajdonos és azok, akik jártak a házban és észlelték a furcsaságokat, azt állítják, szellemek lakják a házat. Erről a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került Somogy megyei hírportál írt hosszú cikket.

A Történelmi lovas egyesület vásárolta meg 1991-ben a református egyháztól az épületet. Fülöp Tibor Zoltán tulajdonos akkor találkozott először a furcsaságokkal, amikor ott töltött egy éjszakát. – Letettem egy matracot, de úgy hallottam, állatok kaparásznak alattam – mondta – Öt méterrel arrébb költöztem, de akkor is alólam jöttek a hangok. Többször is odébb toltam a fekhelyemet, de bárhová mentem, mindig alólam jött a zaj.

Négyen dolgoztak a kertkapu felújításán, amikor Fülöp bement a ház egyik szobájába, melyben kettő egyenként körülbelül 150 kilogrammos szekrény volt. Recsegést hallott és úgy érzékelte, megemelkedett a bútor. Majd újra megismétlődött a szituáció. Nekirontott a szekrénynek, mert azt hitte, valami nagy állat van benne, de semmit sem talált… Behívta a kollégáit, akik szeme láttára még legalább ötször megismétlődött az eset, igaz kisebb intenzitással, a padló alól pedig sikoly hallatszott, egyik munkatársa szerint patkányok hangját hallották.

A tulaj ezt követően egy szelleműzőt kért fel. – Ő teljesen emberi hangon elbeszélgetett a szellemekkel és három évig nem is történt semmi – így Fülöp. - Megmondom őszintén, hiányoztak, azért felhívtam egy hölgyet, aki eljött a házba és visszahívta a szellemeket.

Ha még borzongani akar, itt olvashat bővebben a tengődi szellemekről.