Az egyik bojkott lényegében hatástalannak bizonyult, hát indítsunk egy másikat. Bizonyára nem ez áll a szocialista parlamenti frakció legutóbbi döntésének hátterében, de a valóságban mégis ez történt. Vagy legalábbis ez a látszata, s mint tudjuk, ma a látszat szerepe minden korábbinál nagyobb.
Emlékezetes, hogy néhány hónapja az MSZP úgy döntött, politikusai nem nyilatkoznak az olyan orgánumoknak, amelyeket a fideszes pártsajtó részének tekintenek. Igazuk volt persze, hogy a média jelentős része a hatalom irányítása alatt áll, s azt csinálnak, amit gazdáik előírnak. Csak éppen azzal nem számoltak, hogy a bojkott maguknak is árt, hiszen jelentős számú megszólalási lehetőségtől esnek el. Így aztán a kezdeményezés rövid úton kimúlt, a szocialista pártemberek - kénytelen-kelletlen - szóba álltak szinte mindenkivel, aki megkérdezte őket.
Alig két héttel Botka Lászlónak a miniszterelnök-jelöltségről történt lemondása után - és mindössze fél évvel a választások előtt - most odáig jutottak, hogy szakítanak a parlamenti látszat-munkával. Azzal, amivel az utóbbi három és fél évben, valamint az előző négyben viszonylag jól elvoltak. Igazuk van persze ismét. Mármint abban, hogy a nemzeti együttműködés dicső rendszere kiüresítette a demokratikus fórumokat, szükséges rossznak tekinti az országgyűlést, különösen az ellenzéki képviselőket. Igazából sem a nem létező köztársaság fideszes elnöke, sem a hatalom embereivel feltöltött Alkotmánybíróság nem funkcionál, nincsenek tehát fékek és ellensúlyok.
Ám a megoldás felemás. Úgy szakítanak, hogy azért megmaradnak a parlamentben, mert jobbat helyette ők sem tudnak. Megsértődni, durcáskodni, a többi ellenzéki pártot vagy a kormányt bírálni nem nehéz. Csak éppen hatástalan. Miközben a jelek szerint egyelőre nincsenek elképzeléseik arról, miképpen lehetne újra maguk mellé állítani a tömegesen elfordult választókat.
Így nem látható, hogyan lesz itt jövőre kormányváltás. Amit régóta célul tűztek ki, de most egyre távolabbinak tűnik.
