Ghaith Pharaon;Zaid Naffa;

FOTÓ: JORDÁN KONZULÁTUS

- Orbán arab "barátja" megbukott a TEK átvilágításán

Kockázatokat tárt fel a Terrorelhárítási Központ, amikor ellenőrizte Jordánia tiszteletbeli konzuljának, az Orbán Viktorral jó kapcsolatokat ápoló Zaid Naffának a hátterét - írja az Index.

Mint arról lapunk is beszámolt, az arab üzletember segítette a körözés alatt álló, idén januárban elhunyt  Ghaith Pharaon magyarországi beutazását, azaz ő igényelte a szaúdi milliárdos vízumát. Most kiderült, hogy nemcsak Pharaon, de Naffa is magyar állampolgárságot akart. Ekkor ellenőrizte őket több szerv, Naffa pedig megbukott az átvilágításon.

Kik azok a tiszteletbeli konzulok?
A tiszteletbeli konzul a nemzetközi kapcsolatok egyik szereplője, az estek többségében hazájában támogatja a "küldő állam" polgárait, vállalkozásait, továbbá kulturális, oktatási, tudományos, sport- és idegenforgalmi területeken kapcsolatokat épít a két ország között. Felkérésének alapja általában személyes tekintélye, befolyása, feddhetetlensége, de elvárás a megfelelő vagyon és kötődése a küldő államhoz. Tevékenységéért anyagi juttatásban nem részesül. 

Demeter Márta szerint amikor Ghaith Pharaon 2014 őszén Bejrútban schengeni vízumhoz folyamodott, hogy Magyarországra jöjjön, az illetékesek tudták, hogy Orbán Viktorral találkozik majd - az LMP-s politikus ezt a Külgazdasági és Külügyminisztérium Pharaon vízumigénylésével kapcsolatos adatai alapján mondta az Indexnek.

A képviselő szerint a vízumügyintézés során rögzített adatokban fel van tüntetve, hogy Pharaon Magyarországon a miniszterelnökkel találkozik majd, méghozzá azon a 2014-es rendezvényen, amelyet Jordánia tiszteletbeli konzulja, Zaid Naffa szervezett. Demeter szerint Pharaon nem véletlenül találkozott a Naffa által szervezett díszvacsorán Orbán Viktorral, hanem eleve ezt tervezte.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium a portálnak nem cáfolta Demeter állítását. „Ghaith Pharaon úr vízumkérelme ügyében a KKM már nyilvánosságra hozta a vízum igénylésének körülményeit, álláspontunk szerint az ügy előkészítő anyagai nem nyilvánosak. Miniszter úr az országgyűlési képviselőknek – így Demeter Máriának is – biztosította a betekintés jogát, ez azonban nem azonos a belső előkészítő anyagok teljes nyilvánosságával” – írták.

Demeter szerint azonban az általa megnézett dokumentumok nem belső előkészítő anyagok, ahogy azt a külügyi tárca állítja, és nem is minősített adatok. És bár az általa látott információk között természetesen volt személyes adat, például Pharaon születési adatai, de az, hogy Pharaon már a vízum intézésekor jelezte, Orbánnal találkozik majd, nem személyes adat, és kulcsfontosságú lehet a még mindig homályos Pharaon-ügy tisztázásában.

Mint ismert, az FBI és az Interpol által 25 éve körözött, terroristák pénzelésével és pénzmosással gyanúsított Pharaonról tavaly októberben derült ki, hogy megvásárolta a miniszterelnök Cinege utcai házával szemközti telket és villát. Azóta sem lehet tudni azonban a történet részleteit, mert a szereplők és az érintett magyar hatóságok vagy összevissza beszéltek, vagy nem mondtak semmit, Ghaith Pharaon pedig időközben elhunyt - idézte fel a történteket az Index.

Pályafelújítás miatt nem közlekednek a nagykörúti villamosok Budapesten a jövő hétvégén - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).