Ausztria;demokrácia;plakátháború;

Fotók: a szerző/Bánovics Attila

- Demokratikus plakátháború Ausztriában

Vasárnap rendezik meg az osztrák parlamenti választást. Az elektor.hu portálja ennek kapcsán azt vizsgálta, mennyire teljesülnek a demokrácia alapfeltételei. A szerző szerint ha demokrácia van az országban, akkor sok plakát van az utcákon, hogy a választók tájékozódhassanak, a nagy pártok egyenként nagyobb felületen hirdetik magukat, mint a kisebbek, hiszen előbbieknek több a pénzük tagdíjból, állami támogatásból, illetve a nagy pártok egymáshoz viszonyítva többé-kevésbé ugyanakkora felületen hirdetnek, hiszen ezt törvények garantálják számukra.

A szerző Oberpullendorfot, azaz Felsőpulyát választotta vizsgálódása helyszínéül. 3,4 kilométer során 40 kampányplakátot számolt, átlagosan 85 méterenként volt egy poszter. „A plakátok a legforgalmasabb utak mentén és a kereszteződésekben tömörültek. Az első feltétel tehát teljesült, az oberpullendorfiak bőven láthatják a jelölteket és a pártok legfontosabb üzeneteit.” – írta a szerző.

Az egyes pártok ennyi és ekkora plakátokat helyeztek el: szociáldemokrata SPÖ: 19 db: 3 szimpla óriás, 16 kicsi, Osztrák Szabadságpárt (FPÖ): 10 db: 2 szimpla óriás, 8 kicsi, FLÖ: 6 db: mind kicsi, Zöldek: 3db: 1 szimpla óriás, 2 kicsi, Osztrák Néppárt (ÖVP): 2 db: mindkettő dupla óriás. „A számok alapján a kisebbik kormánypárt, az SPÖ dominál, azonban az ellenzéki FPÖ plakátjai sokkal látványosabb helyeken vannak, olyannyira, hogy az volt az első benyomásom, nekik van a legtöbb. Meglepő, hogy Ausztria legnagyobb pártjának, a kormányzó ÖVP-nek van a legkevesebb plakátja, igaz, az a kettő óriás és dupla méretű (az egyik egy forgalmas körfogalomban, nem lehet nem észrevenni). A kivitel is más: az ÖVP elnöke, Sebastian Kurz drága zakóban, telefonnal a kezében ül egy autó anyósülésén.”

Mivel Ausztriában arányos a választási rendszer, számolhatjuk kormánypártok – ellenzék összevetésben is a plakátokat:
Kormánypártok: 21 db: 5 óriás (3 szimpla, 2 dupla), 16 kicsi
Ellenzéki pártok: 19 db: 3 óriás (mind szimpla), 16 kicsi

Csaknem egyenlők az oldalak. Ha a láthatóságot nézzük, akkor az ellenzéki FPÖ dominál. Ráadásul változatosak is a plakátjai: van pártelnökös, helyi jelöltes, valamint feliratos, erős üzenettel. A plakátok száma, mérete és láthatóság alapján Oberpullendorfban az SPÖ és az FPÖ kampányol a legerőteljesebben, ugyanakkor eltéveszthetetlenül jelen van az ÖVP, a Zöldek és az FLÖ is.

A szerző azt írja, ugyanezt a kísérletet elvégzi a jövő évi választások előtt néhány nappal Magyarországon is. Találomra választ egy kisvárost, ahol véletlenszerűen autózik, és dokumentálom, amit lát. „Valószínű, hogy az eredmény itthon más lesz, mint Ausztriában” – állapítja meg. Magyarországon az önkormányzatok, illetve a köztéri felületek tulajdonosai törvényesen megtilthatják a pártoknak, hogy plakátokat helyezzenek ki a kampány során.

A 2014-es kampányban a Fidesz, a kormány és az őt támogató CÖF csaknem pont annyival előzte meg az ellenzéki pártokat a plakátfelületeken, mint amennyivel több parlamenti mandátumot kapott a választás után. Ehhez köze van az aránytalan választási rendszernek is. Míg Ausztriában, ha összeadjuk a pártok szavazati, majd mandátum arányait, akkor a két eredmény egyenlő lesz, addig nálunk a Fidesz jóval kevesebb vokssal, mint az ellenzéki pártok több mint kétszer annyi képviselői helyet kapott. Így még ha egyenlő is lenne a plakátfelületek elosztása kormánypárt és ellenzék között, az is a Fidesznek kedvezne – írja az elektor.hu.

Lezuhant egy vadászrepülő a spanyol nemzeti ünnep alkalmából tartott madridi katonai felvonulás után a Los Llanos-i légibázisnál csütörtökön - közölte a spanyol védelmi minisztérium.