BÁV;óraaukció;

Illusztráció/AFP

- Óraaukció lesz a BÁV-nál

Első óraaukcióját rendezi a BÁV Budapesten október 31-én: az árverés több mint 130 tétele a luxus modellektől az igényes, de kedvező árú órákon keresztül a gyűjtői darabokig vonultatja fel a legnagyobb márkákat.

A BÁV kínálatában szerepel Audemars Piguet, Breguet, Glashütte Original, IWC, Omega, Patek Philippe, Rolex és TAG Heuer márkájú óra is. A válogatásnál a szakértők törekedtek arra, hogy a különböző korosztályokhoz, stílusokhoz és pénztárcákhoz alkalmazkodó kollekciót állítsanak össze - közölte a BÁV kedden az MTI-vel.

A régi órák gyűjtőinek számos zsebóraritkaság mellett az aukció legrégebbi tételével, egy 1800-as évek elejéről származó arany zsebórával készültek a szakértők. A tökéletesen működő szerkezetet két, harangot ütő, aprólékosan kidolgozott angyal teszi különlegessé.

Egy Breguet óra lesz az aukció legmagasabb kikiáltási árú darabja. Az 1775-ben alapított francia cég az európai királyi családok kedvenc beszállítója volt, és mind a mai napig őrzi az egyedi díszítési hagyományokat. A most árverésre bocsátott Classique Extra-Flat fehérarany karóra kikiáltási ára 2,8 millió forint.

Egy gyűjtőknek szánt Patek Philippe arany frakkóra mellett az először 1999-ben megjelent, és azóta is töretlen népszerűségnek örvendő modern klasszikusra, a Twenty-4 modellre is licitálhatnak az érdeklődők 1,45 millió forinttól.

A kollekció bővelkedik a különleges, limitált kiadású órákban is. Ilyen az ismert Hamilton Ventura karóra, amelyet Elvis Presley tett híressé. Először 1957-ben dobták piacra, és Elvis nemcsak filmjeiben, de a magánéletben is szívesen viselte. A 21. században az ikonikus designt újraalkották tiszteletére, ennek a limitált sorozatnak egy darabját árverezik el 190 ezer forintos kikiáltási áron.

A sporttörténelem egy különleges ereklyéjére is licitálhatnak az érdeklődők. A svájci Valory Real Madrid karóráját valószínűleg csak illusztris rajongóknak és játékosoknak ajándékozta a klub az 1960-as években. Az Omega Speedmaster Moonwatch modellje például azzal lett híres, hogy ott volt az első Holdra szállásnál. A Seamaster sorozat darabjai az aktív, elegáns férfiak kiegészítői, nem véletlenül ez a 007-es ügynök kedvenc modellje. Bond másik kedvelt óramárkája a Rolex, amelyből három tételt is árverésre bocsátanak.

Az IWC legendás modellje a Portugieser, a sorozatból most a Chronograph Automatic modell szerepel az anyagban 1,9 millió forintos kikiáltási áron, de licitálni lehet a Big Pilot vagy a Da Vinci Vintage karórájukra is. A 19. század végén alapított Breitling neve sokáig egyet jelentett a pilótaórákkal. Az aukción többek között egy különleges Breitling for Bentley Flying B férfi arany karórával találkozhatnak az érdeklődők.

A luxus karórák piacán egyeduralkodónak tűnő svájci órakészítő cégek mellett talán az egyik leghíresebb a német Glashütte Original. Exkluzív luxusórái közül több is szerepel az aukciós anyagban, közülük kiemelkedik a Senator Calendar Week férfi arany karóra, amelynek kikiáltási ára 2,1 millió forint.

Az ékszerórák kedvelői válogathatnak a Versace, a Bulgari, a Jaeger Le Coultre vagy éppen az Ebel modelljei közül. Az aukció kiállítását október 14-től 28-ig tekinthetik meg az érdeklődők a BÁV Apszistermében.

Stella Kiriakídisz ciprusi politikust választotta elnökének keddi strasbourgi ülésén az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) az előző héten lemondott korábbi elnök, Pedro Agramunt helyére.