Katalónia;függetlenségi népszavazás;katalán népszavazás;

FOTÓ: JOSE JORDAN / AFP

- Kihirdethetik Katalónia függetlenségét

A katalán parlament ma este kezdődő ülésén kihirdetheti a függetlenséget.

Carles Puigdemont kormányfő eredetileg hétfőre tervezte a történelmi ülést, de Madrid fenyegetőzései miatt keddre tetette át. Várhatóan az ülés végén kiáltják ki a függetlenséget. Mariano Rajoy spanyol kormányfő hétvégén azt közölte, elvehetik Katalónia autonómiáját, ha megteszik ezt a lépést.

A Katalán Nemzeti Gyűlés (ANC), a szeparatista polgári kezdeményezések fedőszerve tüntetésre szólított fel a régió függetlenségéért. Az elszakadás hívei a regionális parlament elé vonulnak, ahol Puigdemont beszél majd. „A nép kifejezte akaratát és igent mondott a függetlenségre” – szerepel a közösségi oldalakon olvasható felhívásokban. Puigdemont a tervek szerint a politikai helyzetről beszél, az azonban egyelőre kérdés, hogy a függetlenséget is kikiáltja-e a tömeg előtt.

A Barcelona polgármestere, Ada Colau nem tartja jó ötletnek az önállóság kihirdetését. Szerinte minden fél részéről visszafogottságra van szükség. Mint mondta, az október 1-jén esedékes referendum még nem ad jogalapot az önállóság kihirdetésére. Éppen együttműködésre lenne szükség – tette hozzá. A népszavazáson ugyan 90 százalék mondott igent az elszakadásra, a részvétel azonban csak 43 százalékos volt.

A gazdasági élet szereplőit is mind jobban aggasztja a helyzet. Az Albertis autópálya-építő cég közölte, székhelyét Barcelonából Madridba helyezi át. Előzőleg több bank jelzett hasonló lépéseket. 

Épp a finisben válik egyenesen drámaivá a cseh választási kampány. A voksolás favoritja, Andrej Babis, a liberális populistának nevezett ANO párt elnöke megerősítette, hogy a rendőrség azzal vádolja, hogy csalt az uniós pénzek felhasználásánál, s büntetőeljárást indítottak ellene.