Konzervatív Párt;lemondatás;Theresa May;

FOTÓ: AFP / LINDSEY PARNABY / ANADOLU AGENCY

- Lemondatnák a brit kormányfőt

Megerősített pénteki brit sajtóbeszámolók szerint a kormányzó Konzervatív Párt több képviselője arra készül, hogy megpróbálja távozásra bírni Theresa May miniszterelnököt. May kabinetjének több tagja azonban kiállt a kormányfő mellett.

A The Times című konzervatív brit napilap pénteki kiadásában azt írta, hogy a miniszterelnök szövetségeseinek vádjai szerint Grant Shapps, a Konzervatív Párt előző elnöke áll a kormányfő távozásának elérésére szervezkedő alsóházi képviselők élén.
Shapps ezt a lapnak nyilatkozva gyakorlatilag megerősítette. Arra a kérdésre, hogy valóban ő állt-e azoknak az élére, akik Theresa May távozását próbálják kieszközölni, azt mondta: véleménye szerint az elvesztett választások után a Konzervatív Pártnak olyan új vezetőt kell keresnie, aki előre tudja vinni a pártot.

Shapps a BBC rádió pénteki politikai magazinműsorában hozzátette: a párt alsóházi képviselőinek "minden joguk megvan ahhoz", hogy Theresa Mayt "távozásra ösztökéljék".

Nagy-Britanniában június 8-án tartottak előrehozott parlamenti választást, amelyet Theresa May azzal a szándékkal írt ki, hogy a választók megerősítsék kormánya felhatalmazását a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló tárgyalások végigvitelére. A Konzervatív Párt azonban a várt mandátumnyereség helyett elvesztette addigi csekély alsóházi többségét is, és azóta kisebbségben, a legnagyobb észak-írországi protestáns erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) külső eseti támogatásával kormányoz.

May a párt e héten Manchesterben tartott éves kongresszusán felszólalva elnézést kért, amiért a konzervatívok a nyári parlamenti választásokon váratlanul gyenge eredményt értek el. Kijelentette: minden felelősséget vállal azért, hogy a Konzervatív Párt választási kampánya nem érte el a kitűzött célt.

Kongresszusi beszédét azonban, amelynek nem titkolt célja az volt, hogy megerősítse May pozícióját a párt élén, a kormányfő ismétlődő köhögési rohamok miatt többször is kénytelen volt megszakítani, hangja gyakran teljesen elfulladt, és több ízben úgy tűnt, hogy nem is tudja végigmondani felszólalását. Ráadásul a beszédet egy közismert komikus is megzavarta, aki valahogy delegátusi akkreditációt szerzett a kongresszusra, a beszéd végén pedig elkezdett szétesni a szónoki emelvény mögötti színpadi dekoráció.

A balul sikerült kongresszusi záróbeszéd után azonnal felmerültek híresztelések arról, hogy a Konzervatív Párton belül szervezkedés indult vezetőváltási céllal, elsősorban azok körében, akik már a gyenge választási szereplés óta orrolnak Theresa Mayre. A miniszterelnök pozíciójának nem használ az sem, hogy az Európai Unió vezető tisztviselői az utóbbi napokban egymás után minősítették elégtelennek a kilépési tárgyalásokon eddig elért haladást.

Amber Rudd belügyminiszter a The Daily Telegraph című konzervatív napilap pénteki kiadásában megjelent cikkében azonban kiállt Theresa May mellett. Rudd szerint a kormány May vezetésével indul el a virágzó, biztonságos és egységes Nagy-Britannia megteremtése felé vezető úton. Theresa Maynek "maradnia kell" - deklarálta írásában a belügyminiszter.
Michael Gove környezetvédelmi miniszter a BBC rádiónak nyilatkozva "fantasztikus vezetőnek" nevezte Mayt, akit szerinte a párt alsóházi képviselőinek "elsöprő többsége és a kabinet minden tagja" támogat. "Remélem, még évekig miniszterelnök marad" - tette hozzá.

Két halálos áldozata és harminckilenc sérültje van az éjjel Lengyelország felett tomboló, Xavier nevű viharnak, közel 840 ezer háztartás áram nélkül maradt - közölték pénteken a lengyel hatóságok.