büntetés;Facebook;gyűlöletbeszéd;

- Megbüntethetik a Facebook-ot

Huszonnégy órát ad a német törvényi szabályozás a közösségi szolgáltatásoknak arra, hogy letöröljék a gyűlöletbeszédnek minősülő bejegyzéseket. Különben jön a bírság, mégpedig akkora, hogy még a legnagyobb vállalatok is megérezzék – írja a hvg.hu.

A szabályok szerint a felhasználók által bejelentett tartalmakat gyorsan és hatékonyan kell kivizsgálniuk, ugyanis ha a jelzéstől számított 24 órán belül is megtalálható még az adott gyűlölködő bejegyzés az oldalon, akkor akár 50 millió eurós, azaz 15,6 milliárd forintnak megfelelő büntetést is kiszabhat a német Igazságügyi Minisztérium a Facebookra, Twitterre és bármilyen hasonló szolgáltatóra. Az összeg bejegyzésenként értendő.

A Spiegel cikkében kiemeli: a közösségi webes szolgáltatóknak emellett biztosítaniuk kell egy olyan elérhetőséget, amelyen 48 órán belül érdemi választ adnak a hatóságok képviselőinek a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos vizsgálódásukkor. Ha ebből a határidőből kicsúsznak, szintén bírság várja őket.

A törvény ugyan most már hatályban van, de december 31-ig még csak figyelmeztetnek a hatóságok.

A Facebooknál 7500 fős moderátor-hadsereget állítanak fel többek között emiatt.

Ha a német rendszer működik, előfordulhat, hogy más országok is átveszik a modellt.

A Konzervatív Párt négynapos konferenciáján elhangzott záróbeszédében Theresa May a belső torzsalkodások beszüntetését és a vezetés összetartását kérte.