terror;késelés;Marseille;

- Terror Marseille-ben - Belügyi vizsgálat indul

Belső vizsgálatot rendelt el a francia belügyminisztérium annak tisztázására, hogy a marseille-i terrortámadás tunéziai elkövetőjét miért engedte el két nappal korábbi őrizetbe vétele után a lyoni rendőrség.

Gérard Collomb francia belügyminiszter hétfő este az úgynevezett közigazgatási általános felügyelethez fordult, amelynek egy héten belül kell elkészítenie a jelentést - közölte a belügyi tárca.

A harmincéves férfi, aki vasárnap délután két nőt halára késelt a marseille-i főpályaudvaron, tunéziai útlevéllel rendelkező illegális bevándorló volt. Péntek délután Lyonban rajtakapták egy bolti lopáson, amiért őrizetbe került. Kihallgatását követően a lopásért nem indult ellene eljárás, ugyanakkor az ilyenkor előírt szabályzatnak megfelelően nem szállították át a kitoloncolásra váró illegális bevándorlók gyűjtőfogházába, hanem szombat délután szabadon engedték.

A lyoni rendőrség azt állítja, hogy a Rhone megyei prefektúra illetékese, akinek alá kellett volna írnia a kiutasítási határozatot és el kellett volna rendelnie a férfi elzárását, nem dolgozott szombat délután, s emiatt az eljárást nem folytatták le. Egy másik forrás azt mondta a francia sajtónak, hogy a lyoni gyűjtőfogházban szombat délelőtt nem volt több férőhely.

A belügyminisztérium szerint a közigazgatási vizsgálat "célja fényt deríteni az állami szervek működésére és levonni, amennyiben szükséges, a tanulságokat" - olvasható a közleményben.

Rendőri szakszervezetek ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy a későbbi támadó szombati kihallgatásán a rendőrök nem is gyanították, hogy merényletre készül. A férfi nem volt radikális iszlamista, munkanélküliként, hajléktalanként, rendszeres kábítószer-fogyasztóként tüntette fel magát. Ilyen típusú emberből naponta "tucatnyival" kell foglalkozniuk a francia rendőröknek - állítják a rendőri szervezetek.

A támadótól 2005 óta hét alkalommal vettek ujjlenyomatot kisebb bűncselekmények miatt a francia rendőrök különböző dél-franciaországi városokban, minden alkalommal más személyazonosság alatt, de a titkosszolgálatok nyilvántartásában nem szerepelt radikális iszlamistaként.

Ügyészségi források szerint a férfi egyik kihallgatásán azt vallotta, hogy 2003-ban érkezett Franciaországba. A 2005-ös őrizetbe vételekor a dél-franciaországi Var prefektúrája kiutasította az országból, de két nappal később mégis szabadlábra helyezték, mert nem voltak nála személyi okmányok és mert akkor sem volt elég hely az illetékes dél-franciaországi gyűjtőfogházban. A férfi 2009 és 2017 között Olaszországban élt, ahol nem számított illegális bevándorlónak, érvényes tartózkodási engedélye volt januárig, kérte annak meghosszabbítását, de időközben átment Franciaországba.

 A Financial Times című brit liberális üzleti napilap a Soros-tervről szóló magyarországi nemzeti konzultációval foglalkozott keddi számában.