Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.;Kádár János;Kapoly;

Kádár János és felesége, Tamáska Mária sírja. FOTÓ: Népszava

- Senkinek sem kell Kádár János háza

Eladó ingatlan – ez áll az egykori Kádár János-emlékház kerítésén. Az épület mára szinte összedőlt, a csupasz gerendák meredeznek, ember magasságú gaz öleli a romokat. A táblán szerepel még a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. neve, és az, hogy digitálisan is lehet licitálni - írja a sonline.hu.

– Szégyen a falura, ahogy kinéz – mutatta a helyet Vidus Lajos polgármester. Nemrég egy vihar kidöntött egy villanyoszlopot a közelben. Letépte a vezetéket a szél, lógott a földön, jó, hogy emberéletben nem esett kár. A ház 2005 óta állami tulajdonban van, az MNV Zrt. többször próbálta azt hasznosítani, értékesíteni, de a jelek szerint ez nem vezetett eredményre. 2014-ben arról szóltak a hírek, hogy ingyen sem kell senkinek. A zsúptetős vályogépületet 1986-ban hozatta rendbe az állampárt, és egy Kádár-emlékházat rendeztek be benne. Még padlófűtést is kapott. A fáma szerint Kádár János három- és hatéves kora között gyerekeskedett Kapolyban.

– Ezt legendának tartom, mert én az öregektől azt hallottam, hogy csupán egyetlen nyarat töltött itt. Azután felkerült Pestre. Ezt a történetet felfújták akkor, most meg összedőlt a ház – mondta a polgármester.

Az ügyészséghez fordult az Állami Számvevőszék (ÁSZ), mert álláspontja szerint a Jobbik akadályozza a párt gazdálkodásának ellenőrzését - közölte a szervezet kedden. A Jobbik jelenleg is együttműködne a számvevőszékkel, ha azt politikai megrendelésre nem akadályoznák - válaszolta a párt.