Babos Tímea;Taskent;taskenti tenisztorna;

FOTÓ: AFP

- Babos kikapott a döntőben

Babos Tímea két szettben kikapott szombaton a 250 ezer dollár (58 millió forint) összdíjazású taskenti keménypályás női tenisztorna döntőjében.

A verseny második kiemeltje - aki a világranglista 52. helyén áll - az ukrán Katerina Bondarenkóval (133.) csapott össze, akivel 1-1-re állt a különmérlege. Mindketten hozták 3:3-ig az adogatásukat, ám ekkor a magyar elbizonytalanodott, 31 éves riválisa pedig 5:3-nál megerősítette brékelőnyét, majd kiszerválta a 40 perces első szettet.

A második szett ott folytatódott, ahol az első abbamaradt: Babos két brékkel 3:0-ás hátrányba került, és ezután elvette ugyan ellenfele adogatását, de rögtön el is bukta a sajátját. Egyre többet rontott, edzőjével, Thomas Drouet-val is hiány konzultált, Bondarenkónak nemsokára labdája volt az 5:1-hez. Ez azonban nem következett be, a soproni teniszező újra megrázta magát, és 4:3-ra felzárkózott. Az ukrán hozta a szerváját, majd meccslabdához jutott, de Babos egy remek adogatással hárította. Bondarenko a saját szervájánál már nem remegett meg, 1 óra 27 perc alatt megnyerte a finálét, és 2008-as birminghami sikere után második WTA-versenyén diadalmaskodott.

A 24 éves Babos két hete, Québecben is döntős volt, és idén már harmadik alkalommal játszott tornagyőzelemért, ezek közül februárban, Budapesten győzött a fináléban. A magyar játékos 12 óra körül a páros döntőben is pályára lép Andrea Hlavackovával az oldalán. Az első helyen kiemelt magyar, cseh duó a japán Hibino Naóval és a grúz Okszana Kalasnyikovával csap össze.

Eredmény, döntő:
Katerina Bondarenko (ukrán)-Babos Tímea (2.) 6:4, 6:4