tartomány;roma párt;önállóság;

- Önálló cigány tartományt akar Magyarországon egy roma párt

Népszavazási kezdeményezést nyújtott be szerda délután az Opre Roma Demokrata Néppárt a Nemzeti Választási Irodához (NVI), hogy négy északkelet-magyarországi megyében önálló cigány tartományt hozzanak létre - írja a RomNet.

Elképzeléseik szerint Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékből jönne létre az önálló roma tartomány. A portál idézi a Magyar Nemzetben publikált közleményt:

A türelmünk elfogyott! A kormány és az aktuális politikai kör évek óta siketnek, némának, vaknak és mozgásképtelennek tetteti magát! Javaslatainkra, felvetéseinkre, kéréseinkre, kérdéseinkre, kritikáinkra nem reagálnak, nem válaszolnak, vagy indoklás nélkül elutasítanak, támadnak bennünket! A párt képviselői a politikai elit által elfelejtett embereket szeretnék felkarolni, és mint mondják, "az ország szétlopása helyett" azokat támogatnák, akik tényleg rászorulnak.


Bíróságon kezdeményezzük majd, hogy a kormányhivatalokat tiltsák el a jogellenes magatartástól, azaz a plakátok letépésétől – ezt nyilatkozta a Simicska Lajos cégeit is képviselő ügyvéd a Klubrádiónak. Magyar György szerint az eljárás a magántulajdonhoz és a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot egyaránt sérti. Az ügyvéd kijelentette, hogy fel kell venni ezt a harcmodort, durvaságra csak durvaság lehet a válasz.