Észak-Korea;Trump;

FOTÓ: SAUL LOEB, ED JONES / AFP

- Trump háborút hirdetett Észak-Korea ellen?

Phenjan azzal vádolja Washingtont, hogy Donald Trump amerikai elnök háborút hirdetett Észak-Korea ellen. 

Az ENSZ tagállamainak és az egész világnak is pontosan emlékeznie kell arra, hogy "az Egyesült Államok hirdetett először háborút Észak-Korea ellen" - fogalmazott újságíróknak a világszervezet New York-i központjában az észak-koreai külügyminiszter. Ri Jong Ho hozzátette, hogy Phenjan fenntartja magának a jogot az ellenlépésekre, köztük amerikai stratégiai nehézbombázók lelövésére, még akkor is, ha azok nem Észak-Korea légterében repülnek. "Mivel az Egyesült Államok háborút hirdetett, minden jogunk megvan az ellenlépésekre" - hangsúlyozta.

Ri Jong Ho emlékeztetett arra, hogy "Trump azt állította, hogy vezetőink már nem sokáig lesznek hatalmon. Ezzel kapcsolatban a lehetséges ellenlépésekre utalva megjegyezte, "majd elválik, ki lesz itt tovább". A külügyminiszter nem fejtette ki pontosan, hogy mire gondol.

Az észak-koreai politikus szombaton, az ENSZ-közgyűlés ülésszakán elmondott beszédében már utalt az amerikai elnök - szintén az ENSZ-ben elhangzott - keddi megjegyzéseire, és "zavart embernek", valamint "megalománnak" nevezte Donald Trumpot. Az amerikai elnök ugyanis beszédében azzal fenyegette meg Phenjant: amennyiben az Egyesült Államok arra kényszerülne, hogy megvédje önmagát vagy szövetségeseit, akkor "megsemmisíti" Észak-Koreát.

Washington szombaton B-1B típusú hadászati nehézbombázókat küldött az Észak-Koreától keletre fekvő vizek fölötti nemzetközi légtérbe. A Pentagon akkor bejelentette: ezzel az Egyesült Államok elszántságát akarták megmutatni, valamint egyértelmű üzenetet küldtek Phenjannak arról, hogy az amerikai elnöknek számos katonai lehetősége van a fenyegetés legyőzésére.

A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) az elveszített vasárnapi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után ellenzékbe vonul és "erőt merít a vereségből", hogy ismét vezetni tudja Németországot - jelentette be Martin Schulz pártelnök hétfőn Berlinben.