A magyar kormány 2017-re megvalósította a nemzettudatunk részét 145 éve képező műemlékvédelem egyetlen szakintézményének felszámolását és bezárta a gyakorlati valamint a tudományos műemléki munka alapját képező gyűjteményeket (tervtár, fotótár, könyvtár, irattár). A szakmai megalapozottság biztosítására képes háttérintézmény megszüntetésével a politikától és/vagy a gazdaságossági szempontoktól teljesen függő helyzetbe hozta a korábban már a helyi építésigazgatásba áthelyezett hatósági szakembereket.
A műemlékvédelem intézményei a rendszerváltás óta a folyamatos átalakítások miatt és ellenére sem tudtak megfelelni a társadalom, az egyházak és az államigazgatás elvárásainak. Mindezt érzékelve a szakemberek számos koncepciót, stratégiát készítettek, azonban a döntéshozók ezeket rendre figyelmen kívül hagyták.
A műemlékvédelem megmaradt, szervezetileg széttagolt, nem összehangoltan működő állami szervei – járási hivatalok, minisztériumi főosztályok, állami tulajdonú kft – ma nem alkalmasak arra, hogy ellássák a műemlékvédelem alapfeladatait, amelyek elsősorban nem az állami presztízsberuházásokban való közreműködést jelentik. A még mindig hatályos 2001. évi Kulturális Örökségvédelmi Törvényben és az ahhoz kapcsolódó jogszabályokban meghatározott állami alapfeladatok közül napjainkra lényegében csak a hatósági eljárás maradt meg. Megszűntek az állami műemlékvédelem kezdeteitől végzett olyan alapfeladatok, mint az ország feltáratlan és folyamatosan pusztuló műemléki értékeinek számbavétele, a védett műemlékállomány felülvizsgálata és az ezekre épülő törlési valamint védési eljárások lebonyolítása, a műemlékjegyzékek és topográfiák összeállítása. 2017-re eltűnt az összes szakmai periodika és könyvsorozat, holott ezek a kiadványok nem pusztán a műemlékvédelem, hanem a történeti, építészettörténeti és művészettörténeti alapkutatások közlésének is elsőrendű, széles nemzetközi elismerést élvező fórumainak számítottak. A műemléki gyűjtemények a Kárpát-medencei épített örökséghez kapcsolódó terv- és kutatási anyagok egyedülálló archívumai voltak, amelyek bezárásával megszakadt egy, a XIX. század közepe óta tartó folyamat.
Megszűnt a szakmai utánpótlás, nagy tudású szakemberek kényszerültek távozni, nem épült ki a gyakornoki rendszer, noha az elmúlt időszak sikere volt, hogy több egyetemen indult műemlékvédelmi képzés. Továbbra is hiányzik a kedvezmények és támogatások – magánszemélyek számára igényelhető – más országokban alkalmazott kiszámítható eszközrendszere; a műemléktulajdonosok csak a korlátozások és előírások nyűgét ismerik. Ellehetetlenült a magyar műemlékvédelem nemzetközi kapcsolatrendszere, miközben a közép-európai műemlékvédelem számára a Magyarországon kidolgozott kutatási gyakorlat a közelmúltban még példaértékű volt.
Meggyőződésünk, hogy hazánk épített öröksége az európai kulturális örökség integráns része, ennek megóvása és átörökítése a jelen helyzetben veszélyeztetett Magyarországon. Felkérjük a hazai- és európai társintézményeket, szakmai/civil szervezeteket, tudományos intézeteket valamint a kultúrpolitika alakítóit, hogy minden fórumon hallassák hangjukat egy újjászervezett műemléki intézmény létrehozása érdekében.
Régi Épületek Kutatóinak Egyesülete, MTA Művészettörténeti Tudományos Bizottsága, Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat, Óvás! Egyesület, Kelecsényi Kristóf, CentrArt Egyesület, elnök, Mezei Emese, CentrArt Egyesület, tudományos titkár
