Oroszország;gyújtogatás;mozik;Matilda;

- Letartóztatták az orosz mozik elleni gyújtogatások felbujtóját

Törvénysértésre való felbujtás gyanújával őrizetbe vették szerdán egy orosz radikális keresztény csoport vezetőjét, akit a hatóságok bűnrészesnek tekintenek az utolsó cár és egy balett-táncosnő szerelméről készült, Matilda című film elleni tiltakozásul elkövetett gyújtogatásokban.

 Alekszandr Kalinyint, a Keresztény Állam - Szent Oroszország elnevezésű szélsőséges csoport vezetőjét a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) és a belügyminisztérium szélsőségességekkel szembeni harcért felelős osztályának munkatársai vették őrizetbe. Kalinyin az Alekszej Ucsityel által rendezett filmet műsorra tűző mozik felgyújtására buzdított.

A csoport vezetője mellett két másik személyt is őrizetbe vettek, a gyanúsítottaknál házkutatást tartottak. A hatósági intézkedés Moszkvában, illetve Lipecki megyében történt, annak a nyomozásnak a keretében, amelyet az Ucsityel ügyvédje, Konsztantyin Dobrinyin moszkvai irodájánál szeptember 11-én felgyújtott személygépkocsik ügyében indítottak.

Az alkotás, amely csak október 26-tól kerül majd a nagyközönség elé, azt a szerelmi viszonyt dolgozza fel, amely az orosz trónörökös - a későbbi II. Miklós cár - és Matilda Kseszinszkaja lengyel származású szentpétervári balerina között alakult ki. Arra hivatkozva, hogy Oroszország utolsó uralkodóját - akit családjával együtt meggyilkoltak a bolsevikok - az ortodox egyház szentté avatta, a filmet vallási fanatikusok és szélsőséges nacionalisták kegyeletsértőnek, illetve hit- és nemzetellenesnek bélyegezték.

A szélsőségesek fenyegetései és a filmmel összefüggő három gyújtogatás miatt elmaradt a szuperprodukció moszkvai premier előtti bemutatója, Oroszország legnagyobb forgalmazója pedig úgy döntött, hogy biztonsági megfontolásokból nem tűzi filmszínházai műsorára a Matildát. A premier előtti vetítést végül Vlagyivosztokban tartották meg.

Az orosz ortodox egyház elhatárolódott a filmmel kapcsolatos agresszív megnyilvánulásoktól, Vlagyimir Megyinszkij orosz kulturális miniszter pedig múlt szerdán fellépésre szólította fel a rendvédelmi szerveket a "fékeveszett aktivisták" ellen, akik nyomást próbálnak gyakorolni az államra és a filmiparra azért, hogy megakadályozzák Ucsityel filmjének vetítését.

Szerda délelőtt egy gazdátlan csomagot találtak a londoni üzleti negyedben lévő Liverpool Streeten, melyet ezért a kiérkező rendőrök kiürítettek - írta korábban az Euronews. Később közölték, hogy nincs ok a pánikra, és vissza lehet térni, a csomagban nem volt robbanószerkezet.