időjárás;riasztás;jégeső;

Shutterstock illusztráció

- Csapadékos, hűvös hét jön az esős vasárnapra

Vasárnap kezdetben többnyire erősen felhős lesz az ég, lehet zápor, zivatar is, majd délutántól szakadozik, csökken délnyugat felől a felhőzet. A Dunántúlon és északon jelentős mennyiségű csapadék várható. A déli, délkeleti szél élénk, helyenként erős lesz, főként délkeleten viharossá fokozódik. Zivatarok környezetében máshol is lehetnek viharos széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 18 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap a Miskolc-Baja vonaltól nyugatra 14 és 20, keletre 21 és 29 fok között várható.

Hétfő reggelre kitisztul az ég, a levegő 5-11 fokig hűl le. Napközben nyugaton lesz több, máshol kevesebb felhő, délutántól nyugaton eső, zápor is kialakulhat. A szél csak néhol élénkülhet meg. A csúcshőmérséklet 18 és 24 fok között alakul.

Kedden nyugat felől újabb csapadékzóna érkezik, többfelé kell esőre, záporokra számítani. A Tiszántúlon és nyugaton feltámad az északi-északkeleti szél. A csúcshőmérséklet nyugaton 13-17, máshol 18-25 fok között alakul. Keleten, délkeleten lesz a legmelegebb.

Szerdán a több-kevesebb napsütés mellett már csak elszórtan alakulhat ki eső, zápor. A Dunántúlon megerősödik az északnyugati szél, másutt élénk délnyugati szélre készülhetünk. Délután 13-21 fok közötti maximumokra van kilátás - prognosztizál az Időkép.

Idén szeptember 16. és 22. között tizenhatodik alkalommal rendezik meg az Európai Mobilitási Hetet, amelynek célja, a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése. Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampánya évről évre népszerűbb Magyarországon, 2016-ban már több mint 200 település vett részt a programokban, amivel Magyarország - közel ötven ország versenyében- a harmadik helyen végzett. Az Európai Mobilitási Hét kampány hazai koordinátora a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.