MSZP;"Soros-terv";

- MSZP: hazugságkampány a Soros-terv

A menekültválság csak összefogással oldható meg, a kormány nem teheti kockára a magyar nemzet sorsát, uniós tagságát azzal, hogy nem hajtja végre az Európai Bíróság döntését - jelentette ki Molnár Zsolt Röszkén. Az MSZP országgyűlési képviselője a tegnap bejelentett Soros-tervet nemzeti konzultációnak álcázott hazugságkampánynak nevezte.

Az Országgyűlési nemzetbiztonsági bizottságának elnöke a röszkei tranzitzónánál tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a magyar kormány kockára teszi a magyar nemzet sorsát, az ország európai uniós tagságát azzal, hogy nem hajtja végre az Európai Bíróság döntését. A politikus közölte, a kormány állításával szemben szó sincs felülről nyitott kvótáról, korlátlan számú menekült befogadásáról. Magyarországnak csupán 1294 menekültügyi eljárást kellene lefolytatni.

A szocialista képviselő felszólította a kormányt, hogy ne indítsa el "a nemzeti konzultációnak álcázott hazugságkampányt". Az erre szánt milliárdokat fordítsa inkább egészségügyre, oktatásra, a határon szolgálatot teljesítő rendőrök, katonák ellátásának javítására vagy humanitárius célokra. A határ védelméhez jól képzett szakemberekre van szükség - hangsúlyozta Molnár Zsolt. Hozzátette: ezért vissza kell állítani a határvédelem becsületét és finanszírozását. A képviselő többször is leszögezte, amíg a biztonsági helyzet ilyen, a kerítés állni fog, arra és a határ védelmére szükség van.

Nincs olyan nemzetállam, amely maga meg tudná oldani a helyzetet, ez meghaladja Magyarország teherbírását és lehetőségeit. "Nincs európai megoldás nélkül európai határvédelem" - mondta. Molnár Zsolt kifejtette, elfogadhatatlan, hogy egyedül a magyar adófizetők állják a határvédelem költségeit, ugyanakkor az is, hogy a kormány utólag akarja az "átláthatatlan" számlát benyújtani. Ahogy az MSZP azt javasolta, előzetesen kellett volna megegyezni a közös schengeni határvédelemről - fűzte hozzá.

Továbbra sem tudni arról, hogy lenne magyar érintettje a péntek délelőtti londoni terrortámadásnak - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón, Budapesten.