Szeged;Veszprém;kézilabda BL;

- Kézilabda BL - A Veszprém és a Szeged is idegenben kezd

Az előző idényben bronzérmes Telekom Veszprém a szlovén Celje, míg a tavasszal negyeddöntős MOL-Pick Szeged a francia Nantes otthonában kezdi a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörét.

A bajnoki és Magyar Kupa-címvédő veszprémiek részéről Nagy László, az együttes csapatkapitánya a klub honlapján úgy fogalmazott, nagyon várják a nemzetközi nyitányt, hiszen eddig csak magyar bajnokikon tesztelhették tudásukat. "Új játékosok érkeztek, új az edzőnk is, aki új felfogást hozott. Az ő taktikai utasításait kell elsősorban betartani, ebben léphet előrébb a csapat mérkőzésről mérkőzésre, edzésről edzésre" - jelentette ki Nagy arra utalva, hogy a nyáron a svéd Ljubomir Vranjes lett az együttes vezetőedzője. A szombati összecsapás kapcsán a csapatkapitány szerint a "védekezésüknek kell stabilnak lennie", és azt kell megakadályozniuk, hogy a Celje "átrohanjon rajtuk".

A veszprémiek kapusa, Mikler Roland szerint csapata lendületben van, a folytatásban is az eddig látott tempós kézilabdát szeretnék játszani, s győzni mennek a szlovén bajnok otthonába.

A két csapat augusztus végén a felkészülési időszakban is találkozott egymással, akkor a Veszprém Kupán a magyarok nyertek 29-27-re.

A szegediekre is idegenbeli mérkőzés vár: az előző idényben negyeddöntős Tisza-partiak ahhoz a Nantes-hoz látogatnak, mely a legutóbbi idényben megnyerte a Francia Kupát, a bajnokságban pedig a második helyen végzett a Paris Saint-Germain mögött.

A franciák a nyáron többek között Kiril Lazarovval erősítettek, s az együttesnek Faluvégi Roland személyében magyar kézilabdázója is van: a válogatott játékos négy gólt szerzett szerdán a Massy Essonne otthonában, a bajnokság első fordulójában 28-22-re megnyert mérkőzésen.

A csongrádiak a Bajnokok Ligájában korábban még nem találkoztak a Nantes-tal, eddig mindössze a 2013/2014-es EHF Kupa csoportkörében mérkőztek egymással: akkor mindkét alkalommal a hazai pályán játszó gárda diadalmaskodott.
A szegedieknél - akik szombaton repülnek Franciaországba - mindenki egészséges, az utazó keretet a péntek (ma) esti edzés után jelöli ki Juan Carlos Pastor vezetőedző.

A BL lebonyolítása nem változott: a március elején záruló csoportkört követően az A és a B csoport győztese a negyeddöntőbe jut, a 2-6. helyezettek, valamint a C és a D csoport rájátszásának továbbjutói pedig a nyolcaddöntőbe kerülnek.

A mezőnyben további két csapatban szerepel magyar játékos: a lengyel Wisla Plock kapuját Borbély Ádám védi, a svájci bajnok Kadetten Schaffhausen vezéregyénisége pedig továbbra is a magyar válogatott irányító, Császár Gábor.

Férfi Bajnokok Ligája, 1. forduló:
szombat:
B csoport: RK Celje (szlovén)-Telekom Veszprém 17.30
vasárnap:
A csoport: HBC Nantes (francia) - MOL-Pick Szeged 19.30