Tarlós István;Római-part;mobilgát;Római-parti mobilgát;

Tarlós István FOTÓ: Népszava

- „Ne dőljünk be Tarlós kommunikációs trükkjének!”

Bár az LMP kiáll a római-parti mobilgát elhelyezéséről szóló népszavazás mellett, fővárosi közgyűlési képviselőjük szerint azzal, hogy ezt a főpolgármester kezdeményezi, még nem dőlt el a kérdés.

Csárdi Antal kedden úgy fogalmazott: ne dőljünk be Tarlós István főpolgármester kommunikációs trükkjének, ugyanis a fideszes többségű fővárosi közgyűlés eddig minden, az ügyben kezdeményezett referendumot lesöpört.  A politikus úgy ítélte meg: egy budapesti szintű ügydöntő népszavazás lehetőséget adna a társadalmi párbeszédre, amelyből szerinte az derülne ki, hogy a part menti védmű, amely ugyan a teljes öblözetet védené, 55 ezer ember biztonsági szintjét csökkentené a 70 hektáros ártérre építkező mintegy ezer ember biztonságáért. 

Csárdi Antal emlékeztetett arra is: a Fővárosi Választási Bizottság korábban már elutasított az ügyben egy népszavazási kezdeményezést arra hivatkozva, hogy a Fővárosi Fözgyűlés egy határozatában már kijelölte a part menti nyomvonalat. A határozatot jelenleg a Kúria vizsgálja, és ha arról a következő közgyűlésig nem hoz döntést, a fővárosi képviselő-testületnek azt vissza kell vonnia - tette hozzá.

Lapunk tegnap este számolt be arról, hogy a főpolgármester kezdeményezi a Fővárosi Közgyűlés következő ülésén, hogy budapesti szintű ügydöntő népszavazást tartsanak a római-parti védműről. Tarlós arra hivatkozott, hogy már nem szakmai vita folyik az ügyben, és a vita ma már nem kezelhető. Megjegyezte, a népszavazás kiírásáról szóló esetleges közgyűlési döntést a Kúria írhatja majd még felül, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy egy esetleges budapesti szintű népszavazáson a problémában közvetlenül érintettek abszolút kisebbségbe kerülhetnek. Tarlós István rámutatott arra is: ha a népszavazás úgy dönt, hogy a Nánási út - Királyok útja nyomvonalon húzódjon a védmű, akkor a 70 hektár védelem nélkül marad. Ha ez így lesz, akkor ezért a part menti nyomvonal ellen tiltakozó Lányi Andrásékat fogja utóbb minden erkölcsi felelősség terhelni - mondta. Tarlós István elmondta, a szakvélemények 6:1 arányban a part menti változatot támogatják.

A civilek üdvözlik a népszavazást
A Greenpeace Magyarország, a Levegő Munkacsoport és számos, a Római-partot védő civil közös nyilatkozatban üdvözli, hogy Tarlós a népszavazás kiírását kezdeményezi a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelméről. A szervezetek azt várják a Fővárosi Önkormányzattól: azonnal állítsa le a környezetvédelmi és vízjogi engedélyezési eljárást, utasítsa a Fővárosi Vízműveket a Sentab-cső kiváltásának leállítására, és készíttessen alapos, az ökológiai, a társadalmi és az árvízi biztonsági szempontokat egyaránt tartalmazó tervet a Nánási úti nyomvonalra. Így egyaránt garantálható a lakosság védelme és megőrizhető Budapest rendkívül értékes, természetközeli Duna-partja - vélik a közlemény aláírói.

 

Augusztus végén derült ki, hogy  a budapestiek elsöprő többsége népszavazással védené meg a Római-partot a mobilgáttól, már közvélemény-kutatás alapján is. Pataki Márton, az Együtt budapesti elnöke korábban úgy látta, hogy a megkérdezettek 57 százaléka által támogatott népszavazásra az egyetlen lehetőséget az Együtt és a Párbeszéd kezdeményezése jelentené. Ennek érdekében előregisztrációs kampányt folytattak, amit augusztus végén már több, mint ötezren aláírtak. A megkérdezettek mindössze 11 százalék támogatná egyébként, hogy a Fővárosi Közgyűlés önállóan döntsön. A népszavazást támogatókon belül többségben vannak azok, akik egy III. kerületi népszavazást látnának indokoltnak, ennek a kikényszerítésére azonban nincs lehetőség, mivel az árvízvédelem a Fővárosi Önkormányzat hatásköre. 

Rogán Antal, Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter nem jelent meg a nemzetbiztonsági bizottság ülésén, nem adott választ Magyarország nemzetbiztonságát érintő kérdésekben - ezt Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke nyilatkozta a bizottsági ülés után, ahol - mint mondta - botrányos ügyekről, többek között az azeri ügyekről, terroristákhoz köthető hamis szír útlevelekről és az állítólagosan őszre tervezett utcai zavargásokról tárgyaltak.