Szijjártó Péter;oktatási törvény;ukrán nyelvtörvény;

FOTÓ: AFP

- Szijjártó: "azért hülyének ne nézzenek minket!"

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter így üzent Ukrajnának a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában, miután a ukrán parlament elfogadta az oktatási törvény módosítását, amely korlátozza a kárpátaljai magyar gyermekek és fiatalok anyanyelvi oktatásának lehetőségét. Mint mondta: Magyarország szívesen támogatja minden szomszédját, ugyanakkor a kormány nem fogja nézni, hogy a sok segítségért cserében bárki is tovább kurtítsa a magyar közösség jogait.

Szijjártó az interjúban megismételte, hogy sumákolást lát a kvóták körül, mert szerinte az unió jól láthatóan egy olyan állandó mechanizmust akar felépíteni a kötelező kvóták alapján történő betelepítésre, amely alapján szétoszthatják az évről évre Európába érkező bevándorlókat. Egyebek mellett erre utal szerinte, hogy Brüsszelben továbbra sem a határvédelem, hanem az a gondolat az uralkodó, hogy minél több embert kell behozni a kontinensre. A külügyminiszter tegnap szintén a "sumák" szót használva üzent vissza Heiko Maas szociáldemokrata német igazságügyi miniszternek, aki kijelentette: ha Magyarország a migrációs válságban továbbra is ragaszkodik a konfrontációhoz, akkor szükség esetén meg kell vonni Magyarországtól uniós pénzeket. Szerinte a Magyarországnak szerződések szerint járó uniós forrásokat összekötni az illegális bevándorlással sumák dolog.

A miniszter az Európai Unió tagállamainak informális külügyminiszteri találkozójáról beszámolva elmondta, Tallinnban sikerült visszaverni minden olyan kezdeményezést, amely a visegrádi országok egységének megbontására irányult, így ez a csoport továbbra is a legegységesebb és leghatékonyabb az Európai Unióban. Szijjártó ezután megismételte, hogy az Európai Bíróság a kvótaperben felháborító és felelőtlen politikai döntést hozott, amely ellentétes minden európai nemzet érdekével.

Szijjártó Péter ismételten Magyarország hátba szúrásaként értékelte az új ukrán nyelvtörvényt, amely a helyi magyar közösséget is megfosztja az anyanyelven történő tanulástól a negyedik osztályt követően. Ukrajna mindezt azután tette, hogy Magyarország a leghangosabb támogatója volt Ukrajna vízummentességének, továbbá gondoskodott 2600 ukrán gyerek magyarországi nyaraltatásáról és 600 millió forintos humanitárius akciót hajtott végre Ukrajnában - fejtette ki Szijjártó Péter, hozzátéve, Magyarország minden európai és globális fórumot fel fog használni, hogy ez a jogszabály ne léphessen hatályba. Szijjártó Péter újra reményét fejezte ki azért, hogy eredményre vezetnek a román kormány megoldási javaslatai a marosvásárhelyi magyar katolikus iskola ügyében, ellenkező esetben ugyanis Magyarország nem tudja támogatni Románia OECD-tagságát.

A miniszter a két esettel összefüggésben kijelentette, Magyarország szívesen támogatja minden szomszédját, ugyanakkor a kormány nem fogja nézni, hogy a sok segítségért cserében bárki is tovább kurtítsa a magyar közösség jogait. "Azért hülyének ne nézzenek minket!" - mondta. Szijjártó Péter jelezte továbbá, a Magyarország és Hollandia közötti diplomáciai nézeteltérést a két ország kormányfői beszélhetik meg a szeptember végi, tallinni uniós csúcson.

Szijjártó a rádióinterjú után berendelte az ukrán nagykövetet, erről bővebben itt olvashat!

Szijjártó Péter berendelte a Külgazdasági és Külügyminisztériumba (KKM) Ukrajna Budapestre akkreditált nagykövetét hétfőre, mert személyesen is tájékoztatni kívánja, hogy "szégyennek és gyalázatnak" tartja az ukrán oktatási törvény módosítását, amely szerinte súlyosan sérti a magyar kisebbség jogait. Az ellenzék hasonlóképpen úgy gondolja, hogy a törvény korlátozza a kárpátaljai magyar gyermekek és fiatalok anyanyelvi oktatásának lehetőségét. A Közös Ország Mozgalom ezért szolidaritási demonstrációt is tartott délután 4 órakor az Alkotmány utcában felállított Agóránál.