Ófehértó;dohánytörés;

- Kemény munka, kis pénz - Dohánytörés Ófehértónál

A képen egy mezőgazdasági munkás látható, amint Virginia dohányt tör a Fejértó Szövetkezet dohányföldjén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ófehértó határában.

 

A másik képen azt a jelenetet örökítette meg Balázs Attila, (MTI) amint dobozokba tömörítik a megszárított dohányt.

Belegondoltam, hogy valaki ebből tartja el a családját - írta egy fiatalember még 2012-ben egy internetes portálon, miután diákmunkásként belekóstolt a kétkezi pénzszerzés többnyire gyötrelmes világába. Nap mint nap azért gürcöl, végez kemény munkát kint a tűző napon, hogy jobbá tegye a családja életét. Én bármikor otthagyhatom ezt az munkát, nem dől össze a világ. Nekik milyen lehetőségük van? Semmilyen. Mert akkor vagy nem lesz ennivaló az asztalon, vagy kikötik a villanyt, stb. Milyen sokat kell dolgozni pár ezer forintért, és ezt milyen hamar el lehet költeni... - írta a nem csak sebeket a kézre, de a világra is nagyobb rálátást kapó diák. 

A kormány támogatja a dohánytermesztőket

A kormány 2020-ig az eddig megszokott módon továbbra is támogatja a dohánytermesztők munkáját Magyarországon - jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára a Magyar Dohánytermesztők Országos Szövetsége (Madosz) által szervezett dohánytermesztési nyílt napon pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ófehértón. Nagy István kifejtette, átmeneti nemzeti támogatásként a korábbi, hektáronkénti 600 ezer forint változatlan formában jár a termelőknek. Hozzátette, hogy könnyítésként az eddig feltételként szabott hektáronkénti 1000 munkaóra helyett csak 500 munkaóra bejelentett foglalkoztatási kötelezettséget kell teljesíteniük a termelőknek. A termesztést vállaló gazdák emellett a de minimis (csekély összegű) támogatási formából további 300 ezer forint kiegészítést kaphatnak, így egy hektárra összesen akár 1 millió forintos pénzbeli segítséghez juthatnak. A következő évek egyik fontos ágazati kérdése a foglalkoztatottak alkalmazása lesz, a szektor szereplőinek azon kell gondolkodniuk, hogyan lehet biztosítani a megfelelő számú munkavállalót a nagy élőmunkát igénylő termesztéshez - fogalmazott Nagy István (MTI)

 

Vajda Zoltán közveszéllyel fenyegetés gyanújával jelenti fel propagandaminisztert.