Azon még csak-csak el lehet vitatkozni, mennyire mutat demokratikus vonásokat Magyarország, ám Azerbajdzsán esetében ennek semmi értelme. Az ország eleve csak 1991 óta létezik, korábban a török, a perzsa, majd az orosz birodalom része, illetve a Szovjetunió tagköztársasága volt. Nem csoda, hogy függetlenné válása után szinte azonnal a despotizmus felé fordult. A sors furcsa fintora, hogy a mai elnök, Ilhan Alijev apja, Gejdar Alijev a hatvanas évek végén éppen a "civilizálódás", a korrupció és a nepotizmus elleni harc jegyében került az Azerbajdzsáni Kommunista Párt élére, majd az SZKP legfelső vezetői testületébe, a Politikai Bizottságba. Hát persze, hogy amikor egy clevelandi kórházban megállt a szíve, a fiára szállt a hatalma, aki tulajdon feleségét nevezte ki helyettesének, és újabban már a saját, épp csak pelyhedző állú fiát is magával viszi a nemzetközi csúcstalálkozókra. Az ellenzéki politikusokat, a civileket, a független újságírókat zaklatják, ellehetetlenítik, fenyegetik, és ha nem értenek a "szép szóból", bebörtönzik. Aztán az egészet török módra rákenik "a gülenistákra", vagy - nem mondjuk meg, milyen példát követve - Soros Györgyre.
Régóta nyilvánvaló, hogy Ilhan Alijev fontosnak tartja országa nemzetközi reputációját. Az Atletico Madrid futballistái például 2013 óta az azeri turisztikai hivatal hirdetését viselik mezükön. Csak a szerződés első, másfél éves szakasza 12 millió euróba került, és biztosan sok turista látogat emiatt Azerbajdzsánba, mert a kontraktust többször is meghosszabbították. A napokban kiderült, hogy ez is csak aprópénz az európai politika és média befolyásolására szánt két és fél milliárd eurós titkos alaphoz képest. Utóbbiból az Átlátszó szerint több mint hétmillió kötött ki egy rejtélyes magyarországi számlán - talán véletlenül, de mindenesetre pont akkortájt, amikor Orbán Viktor Bakunak ajándékozta az ott nemzeti hősként ünnepelt baltás gyilkost.
Na most ez az Azerbajdzsán valamiért kedvesebb a magyar vezetők szívének, mint Hollandia. Csak tudnánk, miért!
