A kormány érdektelensége miatt újabb tartóoszlop dől ki a háziorvosi rendszerből. Feladja Józsa Terézia is, aki pedig évek óta harcolt azért, hogy a többiekével azonos díjazást kapjon a 200-300 területi kötelezettség nélkül dolgozó háziorvos. Már közölte is betegeivel, hogy keressenek mást orvost, mert ő abbahagyja. Félő, hogy zömében nyugdíj-korhatáron lévő kollégai is hamarosan követik.
A területi kötelezettség nélküli háziorvoslás huszonöt éve létezik, és ebben az alapellátási formában csaknem kétszázezer embert látnak el az orvosok, miközben feleannyit kapnak, mint a kollégáik. Az ő rendelőikben azokat is fogadják, akiknek azért nincs területi háziorvosuk, mert albérletben élnek, nem tudnak lakóhelyükre bejelentkezni, vagy például túlterheltség miatt kiszorulnak a területi ellátók praxisából.
Hiába van 1500 betege Józsa Teréziának, az ellátásukért járó közfinanszírozásból képtelen fenntartani a rendelőjét. Patthelyzetbe került. A betegei után a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől havi 720 ezer forintot kap, ebből kellene a praxis valamennyi kiadását állni, a bérleti díjtól kezdve a rezsi- és működtetési költségeken át az asszisztensek béréig. Bár kezdetben úgy tűnt, hogy a kormány emeli a körzet nélküli háziorvosok támogatását, mára minden minden kommunikációt berekesztett az ügyben.
A területi kötelezettség nélküli körzetek úgy keletkeztek, hogy vállalkozó orvosok saját erőből háziorvosi praxisokat hozhattak létre. Akinek volt rendelője, és 200 beteg azt mondta, hogy őt akarja orvosának, az megkapta a praxisengedélyt akkor is, ha a helyi önkormányzat nem szerződött vele területi ellátásra. A rendszerből kilógó orvosoknak nem örültek a szakminisztériumban, de radikális felszámolásukra nem volt vállalható jogi eszköze a tárcának. Maradt a "kiéheztetés." Rendszeresen kimaradtak azokból a különféle jogcímű pótlólagos finanszírozásokból, amelyek az évek során valamennyit könnyítettek a háziorvosok helyzetén. Így alakult ki mára az a helyzet, hogy ha ugyanannyi beteget ugyanúgy látnak el, azért nagyjából csak félpénzt kapnak.
Józsa Terézia úgy emlékszik: 2015-ben az alapellátási törvény előkészítésénél, majd annak elfogadása után nagyon nehezen, a médiának köszönhetően a területi kötelezettség nélküli háziorvosok képviselőit, legalábbis látszólag, bevonták jogszabályok előkészítésébe. A tárgyalások barátságos hangnemben zajlottak, az eredmény pedig nagyon reménykeltő volt. Ám az azóta eltelt két évben mindössze annyi történt, hogy a körzeti orvosok rezsiköltség hozzájárulását 390 ezerrel tovább emelték. A körzet nélküliekkel meg minden kommunikációt berekesztettek annak ellenére, hogy jelezték, beadvánnyal éltek az Alkotmánybíróság és Strasbourg felé.
Öt éven át küzdött a körzettel nem rendelkező háziorvosok képviseletében az államtitkársággal a nagy praxisok teljesítményarányos finanszírozásáért. Minden hiába. A kormány hajthatatlan. Arra a kérdésre, hogy mi lesz a betegeikkel, azt a választ kapták; senki nem marad orvos nélkül, mindenki tartozik valamelyik körzetbe, ahol az ellátását nem tagadhatják meg. Ez azonban nem olyan egyszerű, ha éppen onnan jött el a beteg, például azért, mert elégedetlen volt az adott orvossal.
Korábban Rétvári Bence az EMMI parlamenti államtitkára a körzet nélküli háziorvosoknak is azt ajánlotta: ha teljes finanszírozást szeretnének, akkor vállaljanak egyet az üresen álló praxisok közül. Csakhogy Józsa Terézia, mint emlékeztet, sorstársai között a maga 60 évével szinte ő a legfiatalabb. Az üres körzetek önkormányzatai pedig nemigen akarnak 70-80 éves orvosokkal ellátási szerződést kötni. Példaként említi azt a vidéki városi kollégáját, akit annak idején, mint közalkalmazottat nyugdíjazta az önkormányzat, és hiába maradt üres egykori körzete, vállalkozóként és alkalmazottként sem engedték ott dolgozni. Most 80 évesen ő is körzet nélküli orvosként látja el a helyieket.
