Kajak-kenu-vb;kajak-kenu;Racice;

Fotó: MTI/Kovács Tamás

- Kilenc magyar egység jutott döntőbe Racicében

A csütörtöki nyitónap délelőttjén vízre szállt magyar egységek közül hat egyből bejutott a szombati döntőbe a csehországi Racicében zajló kajak-kenu világbajnokságon, délután pedig kilencre bűvült ez a szám.

Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső kenus duója futamgyőzelmével egyenes ágon került a fináléba 500 méteren. A Korisánszky Dávid, Mike Róbert kenu kettes első nekifutásra harmadikként ért célba, de nekik ez döntőt jelentett, mert itt az első három továbbjutott a legjobb kilenc közé. Később a két kajakpáros is élt a kínálkozó lehetőséggel: a friss Eb-győztes Nádas Bence és Tótka Sándor, valamint Vad Ninetta és Takács Tamara is nyert, így mindkét egység kihagyhatta a délutáni pályát.

Ezer méteren a júliusi Eb-n ötszázon negyedik Farkasdi Ramóna, Medveczky kajakos duónak elég lett volna egyetlen vetélytársát megelőznie a mindössze négy hajót számláló futamában, de a magyarok nem bíztak semmit a véletlenre, s győzelemmel léptek tovább a döntőbe. Két 200 méteres számban is csütörtökön délelőtt bonyolították le az előfutamokat. A K-2-ben friss Európa-bajnok Balaska Márk, Birkás Balázs duó a papírformát igazolva nagy fölénnyel utasította maga mögé riválisait.

Délután aztán Medveczky Erika 4. lett futamában az elődöntőjében, így a B-döntőben folytatja. Hozzá hasonlóan Vasbányai Henrik is épp lecsúszott az A-döntőről, Kopasz Bálintnak, Hajdu Jonatánnak és a Hufnágel Tibor, Ilyés Róbert kajakpárosnak viszont ez összejött.

A pénteki versenynap délelőttjén további előfutamokat rendeznek a vb-n, ezekben 12 magyar hajóért lehet szorítani.

Véget ért a nyári szünet a száguldó cirkuszban, ezen a hétvégén a legendás spa-francorchampsi versenypályán feszülnek egymásnak a csapatok.