A Buda és Pest közötti állandó összeköttetést biztosító legrégibb, legismertebb híd a Dunán, a magyar főváros egyik jelképe, egyben az első állandó híd a teljes magyarországi Duna-szakaszon. Építését gróf Széchenyi István kezdeményezte és finanszírozását báró Sina György szervezte, a legnagyobb adományt is ő adta a klasszicista stílusban tervezett híd megépítésére. Sina György a nagy befektetésre tekintettel 87 évre kapott hídvám-szedési jogot, ami azonban csak 20 évig tartott, mert az 1867-es kiegyezés után a magyar kormány az 1870. évi XXX. törvénycikk alapján megváltotta a hidat Sina fiától és örökösétől, Sina Simontól. A munkálatok már 1839-ben elkezdődtek, 1842. augusztus 24-én helyezte el József nádor az alapkövet, a kész hidat 1849. november 20-án avatta fel Haynau. Tervezője az angol William Tierney Clark, a kivitelezés irányítója a skót származású - a tervezővel csak névrokon - Adam Clark volt. Utóbbiról nevezték el az Alagút és a Lánchíd közötti teret (Clark Ádám tér). A hídfők kőoroszlánjait Marschalkó János lőcsei szobrászművész készítette. A híd megépítésének teljes költsége (előmunkálatok, a budai oldalon lévő kincstári épületek megváltása, Pestnek és Budának kifizetett kárpótlás) 6,575 millió aranyforintot tett ki, ebből maga a híd 4,4 millióba, az összköltség kétharmadába került.
A II. világháború végén a visszavonuló német hadsereg, felrobbantotta a hidat. Az újjáépített, némileg megszélesített átkelőt első felavatásának 100. évfordulóján nyitották ismét meg. Legutóbb 1986–1988-ban újították fel. A pilonok boltívein lévő régi Kádár-címereket a Szent Koronával kiegészített Kossuth-címerekre 1996-ban cserélték vissza.
( forrás: Wikipédia)