Törökország;letartóztatások;

Recep Tayip Erdogan - Fotó: ADEM ALTAN / AFP

- Újabb török letartóztatások

Törökországban ismét újságírókat vettek őrizetbe, azzal vádolják őket, hogy „terrorista szervezet” tagjai. Az Anadolu hírügynökség jelentése szerint a gyanúsítottakat vizsgálati fogságba helyezték. Egyikük a kormányt bíráló Birgün című lap online kiadásának vezetője, Burak Ekici. Két sajtómunkást utóbb feltételesen szabadlábra helyeztek. 

A bíróság augusztus 10-én adott ki elfogatóparancsot 35 gyanúsított ellen, akiket azzal vádolnak, hogy a Messenger ByLock applikációját használták. Az ankarai kormány szerint ugyanis a ByLock segítségével kommunikálnak a „gülenisták”, az Egyesült Államokban emigrációban élő Fethullah Gülen hitszónok hívei. Gülent azzal vádolják, hogy ő állt a tavaly júliusi puccskísérlet mögött. A sikertelen puccskísérletet követően nagyarányú tisztogatást hajtottak végre a médiában, több mint 150 sajtóterméket bezártak, újságírók tucatjait vetették börtönbe.

Három északkeleti megye kivételével az egész országra figyelmeztetést adott ki a hőség veszélye miatt a meteorológiai szolgálat péntekre.