hulladék;Obama;twitter;Charlottesville;

Forrás: Barack Obama/Twitter

- Robbantott a népszerűségi listán Obama Twitter-üzenete

Ahogy a minap megírtuk, Donald Trump azóta ráerősített pávatánc-reagálásával szemben a volt amerikai elnök, Barack Obama határozott kiállással jelentkezett Twitter oldalán, a bejegyzés pedig népszerűségi rekordokat döntött. 

Szerda délelőttig már hárommillió felhasználó nyomta meg a like gombot - írja az MTI.

Obama Nelson Mandelától idézett a három tweetből álló üzenetben: "Senki sem születik úgy, hogy egy másik embert bőrszíne, származása vagy vallása miatt utál, embereknek tanulniuk kell a gyűlöletet, de ha gyűlölni meg tudnak tanulni, akkor szeretni is meg lehet tanítani őket. Mert a szeretet természetesebben fakad az emberi szívből az ellentéténél". Az új rekordot jelentő hárommmillió like-ot az idézet első része kapta, a második 1,2 milliónál, a harmadik 1,1-nél tart.

A korábbi csúcsot Ariana Grande tartotta, melyet a májusi manchesteri koncertjét követő terrortámadást követően írt, azt 2,7 millióan kedvelték.

Obama az egyike a Twitter legtöbb, 93,3 követővel rendelkező személyiségeinek, Donald Trump jelenlegi amerikai elnöknek 35.9 millió követője van, nagyrészt korábbi @realDonaldTrump elnevezésű fiókja örökségeként.

Továbbra is Melbourne a világ legélhetőbb helye londoni elemzők szerint. Az ausztrál város sorozatban a hetedik alkalommal végzett az Economist Intelligence Unit (EIU) szerdán, az MTI által is ismertetett listájának élén, ezzel megelőzte Vancouvert, amely eddig hatszor szerepelt a rangsor élén. Budapest a harminchatodik.