vezér;leváltás;Tarlós;BKK;

Népszava fotó

- Tarlós István: ne a Népszava mondja meg, kit váltsak le!

Az igen népszerű és közkedvelt főpolgármester - ne finomkodjunk, ő sem szokott - beintett: helyén marad a BKK-vezér!

Olyannyira, hogy, mint a Magyar Nemzetnek elmondta, esze ágában sincs meneszteni Dabóczi Kálmánt, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatóját.

Tarlós István ezzel cáfolta a Népszava értesülését, hozzátéve: az online bérletértékesítési rendszer kudarcáért nem tartja felelősnek a BKK menedzsmentjét, hiszen a fővárosi önkormányzat százszázalékos tulajdonában álló közlekedésszervező társaság csupán felhasználó volt.  A szoftver tulajdonosa a T-Systems volt, ahogy a rendszer hibáját vitatott körülmények között jelző 18 éves fiatal ügyében is a magáncég tett feljelentést, nem pedig a BKK – ismételte a már többször hangoztatottakat Tarlós István.

KOCKA! - MTI fotó

KOCKA! - MTI fotó

A „jól értesült” Népszaváról - írja a Magyar Nemzet - pedig megjegyezte: Ahogy én sem mondom meg a lap főszerkesztőjének, hogy éppen melyik újságírót rúgja ki, elvárom, hogy nekem se mondják meg, hogy melyik fővárosi társaságnak ki legyen a vezetője, főként nem, hogy kit és mikor váltsak le.

A főpolgármester azt is elmondta: az általa az ügyben kért és helyettese, Szeneczey Balázs által elrendelt belső vizsgálat még tart, augusztus 30-án, ahogy a Népszava írta, ( kő a szívünkről - a szerk.) valóban ülést tart a Fővárosi Közgyűlés, ám annak napirendjét sem az újságírók, hanem ő állítja össze, és arról a képviselők döntenek.

De hát mit is írtunk? ( megjegyzendő: nem felszólító, hanem feltételes módban) 

Mégis bukhat a BKK-vezér - nos, ezt. Meg még azt is, hogy értesüléseink szerint Dabóczi Kálmán pozíciója tarthatatlanná vált kormányzati körökben. A BKK meghekkelt online rendszerével kapcsolatos nyomozás egy BKK-s szakértő magáncégére is kiterjedhet.  A kormányoldalhoz közel álló forrás szerint Dabóczi távozni kényszerül a tömegközlekedési vállalat éléről. Bár a BKK felett nem a kormány, hanem tulajdonosa, a főváros rendelkezik, úgy tudjuk, a BKK online jegyrendszerének botránya kormánypárti vezetőkben is kiverte a biztosítékot, s már nem tartják vállalhatónak Dabóczit. Forrásaink szerint már csak az időzítés kérdéses, hogy mikor kaphat új megbízást a cégvezető, akinek, s még inkább a BKK-nak a sorozatos botrányai nyilvánvalóan kínosan érintik a Fideszt.

A továbbiakat itt olvashatja. 

A Demokratikus Koalíció hónapok óta mondja, hogy tömegközlekedéssel megközelíthetetlen lesz a dél-budai szuperkórház, a kormány mégis megkezdte a területek felvásárlását. Ez nyílt beismerése annak, hogy a kormány nem a magyaroknak, hanem a saját milliárdos elitjének szánja a kórházat - írja közleményében László Imre, a párt szakpolitikusa.