időjárás;vihar;

- Vihar - Óriási kárt okozott az orkánerejű szél Zalában

Jelentős károkat okozott az épületekben, elektromos vezetékekben az éjszakai vihar Zala megyében, még csaknem hétezer fogyasztónál nincs áram - tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője péntek délelőtt.

Cseresznyés Dániel elmondta: a több mint száz kilométer/órás, orkánerejű szél jelentős károkat okozott a vasúti felsővezetékekben és az áramszolgáltatásban is. A vihar leginkább Lenti és Zalaegerszeg körzetét érintette, az autókra, járdákra, utakra és az épületekre dőlt fák miatt 184 esetben riasztották a tűzoltókat. A szolgáltatók és a tűzoltók folyamatosan dolgoznak a károk elhárításán.

Kavalecz Imre, a Mávinform sajtóügyeletese arról tájékoztatott, hogy a zalaegerszegi állomáson ismét működik a biztosítóberendezés, mivel a városban ismét van áram, a menetrend fokozatosan áll helyre. Közölte továbbá: reggel egy mozdony áramszedője letörött, emiatt a Zalaegerszeg és Andráshida közötti szakaszon szünetelt a vonatközlekedés.

Nemcsak a kormányzati munkát, de a versenyszférát is maga mögött hagyta Giró-Szász András, a Fidesz–KDNP kormány kommunikációért felelős korábbi államtitkára – írja a Magyar Nemzet.