Jobbik-Konzervatívok;Simicska Lajos;lex Simicska;plakáttörvény;

Eltűnnek a közterekről „a nép nem betiltható, de a kormány leváltható” feliratú hirdetések. Fotó: Hárs Kata

- Simicska széttrollkodja a plakáttörvényt

Könnyedén kijátszhatóvá vált a júniusban elfogadott, lex Simicskaként elhíresült plakáttörvény. Ráadásul úgy tűnik, épp a célszemély, Simicska Lajos korábbi fideszes gazdasági háttérember "hekkeli meg" a jogszabályt a leghatásosabban. Eltűnnek ugyanis a közterekről „a nép nem betiltható, de a kormány leváltható” feliratú hirdetések, helyükön, a Mahir Cityposter Kft. felületein a béruniót népszerűsítő kampány indult. A felirat szó szerint: „Bérunió - európai polgári kezdeményezés”. Tőle balra plakáttól függően kétféle szöveg szerepel: „Európával az európai bérekért”, illetve „Mindenki a szülőföldjén boldogulhasson”.

A szlogenek rímelnek a Jobbik béruniós kezdeményezésére, a párt azonban állítja: hivatalosan nincs köze a kampányhoz. A Magyar Nemzet az újabb kampány kapcsán ugyanakkor azt írta: Puskár Anett, a Mahir tanácsadójának tájékoztatása szerint a múltkorihoz hasonlóan társadalmi célú üzenetekről van szó, amelyek megrendelő megbízásából kerültek ki a felületekre. Márpedig a hirdetési cégek, így a Mahir alapelvei szerint magánszemélyekről nem adnak ki információkat. Mindez tehát a plakáttörvény meghekkelése: a reklám szövege ugyanis lényegében a Jobbik augusztus 20-i kezdéssel meghirdetett, az európai béruniót szorgalmazó aláírásgyűjtési kampányát népszerűsíti.

Már az előző, rejtélyes plakátok megjelenésekor felröppent a hír: Orbán Viktor az atv.hu forrásai szerint elégedetlen, mert kijátszható a politikai botrányok közepette elfogadott plakáttörvény. Noha Szita Károly fideszes kaposvári polgármester korábban azt is állította, ősszel újabb szigorításra lehet szükség, a portálnak kormánykörökből tagadták, miszerint már vizsgálják az esetleges módosítást, hogy a maradék kiskapukat is bezárják.

Október elsejétől elveszítheti a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet az önállóságát, az ország legkomolyabb szívgyógyászata az Egyesített Szent István-Szent László Kórház része lesz – tudta meg a Népszava.