NOlimpia;Momentum;

Fotó: Tóth Gergő

- Itt van, kik támogatják a Momentumot

A Heti Válasznak Hajnal Miklós, a párt egyik ismert arca elmondta, a Nolimpia-kampányra 18, a májusi plakátkampányukra pedig 11 millió forintot kaptak adományokból, ezek egy jó részét pedig félretették. Emellett minden tagjuk havonta ezer forintos tagdíjat fizet, de többen ennél jóval többet adományoznak nekik.

A Heti Válasznak ugyanakkor Bojár Gábor, a Graphisoft CAD-szoftverfejlesztő cég és a budapesti Aquincum Institute of Technology magánegyetem alapítója elárulta, egymillió forinttal támogatta a Momentumot. „Mindenféle kérés nélkül, magam döntöttem így, mert kötelességemnek érzem segíteni a vállalt értékrendjében hozzám közel állónak érzett pártot” - mondta Bojár.

Raskó György agrárvállalkozó, az Antall-kormány földművelésügyi tárcájának egykori közigazgatási államtitkára szintén támogatja a pártot, amelynek tagja a fia is. „Amikor a párt vezetői megkerestek, csak az volt a kérésük, hogy segítsek vidék- és agrárpolitikai területen létrehozni egy vállalható és attraktív programot. Én már korábban támogattam őket a Nolimpia kampányban, mindenféle kérés nélkül” - mondta el az agrárvállalkozó.

Raskó György ezután anyagi támogatást ígért a pártnak, a támogatását azonban ahhoz kötötte, hogy legyen a XXI. század kihívásaihoz igazodó, határozott nemzeti-patrióta karakterük, és például egy szabadelvű oktatási programot képviseljenek, államilag finanszírozott oktatással. Raskó feltételként szabta azt is, hogy a Momentum nem szövetkezik az MSZP-vel és a DK-val, vagy ha belvárosi liberális értelmiségi pártnak mutatják magukat.

Feltehetően ételmérgezés történt hétfőn egy budakalászi szociális otthon ápolási osztályán – írta meg elsőként a Bors.  A kormányhivatal ismeretei szerint a gondozottak közül tízen betegedtek meg, hárman meghaltak. Annak kiderítése még folyamatban van, hogy a halálesetek összefüggésbe hozhatók-e a gyomor-bélrendszeri megbetegedésekkel.