„Ez a fő bajom, hogy nagyon sok a szabadidőm, és nem tudom okosan kihasználni” – panaszolta Szilágyi. „Tehát kéne valamit csinálni. Kutyát sétáltatni bérben. Teljesen mindegy, hogy valami elfoglaltságom legyen, mondjuk kötelességem ott lenni Juli néninél, elhozni a kutyát, visszavinni egy óra múlva.”
Azurák arra is kíváncsi volt, hogyan sikerült méltósággal megöregednie, hiszen ez nem sok mindenkinek sikerült az ismert emberek közül.
„Ezt már magamtól is megkérdeztem, de nem tudom rá a választ. Valószínűleg jól nézek ki, letagadhatok öt-tíz évet” – válaszolta Szilágyi. – „De be szoktam vallani a koromat. Rémes kimondani. Amikor nyolcvanéves lettem, az nagyon kemény volt. Ezentúl azt kell mondanom, hogy nyolcvanegy, -kettő, -három. Nem biztos, hogy a negyediket is mondanom kell. Az a fura, nem szörnyű, de fura, hogy a halál, a vég, abszolút belátható közelségbe került. Nem mondhatom azt, hogy te, építek egy házat egy sípálya tetején, két év múlva lesz kész, jössz majd síelni? Nem biztos, hogy két év múlva egyáltalán fel tudok menni egy lépcsőn. Ez kicsit igénybe vett, ez a nyolcvanas