VIZES VB 2017;Verrasztó Dávid;400 méter vegyes;

 MTI Fotó: Illyés Tibor

- Verrasztó Dávid megszerezte az ötödik ezüstérmünket

Verrasztó Dávid ezüstérmet szerzett 400 méter vegyesen a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.

A 28 éves magyar versenyző 4:08.38 perces idővel csapott célba a 4:05.90 perces világbajnoki csúccsal győztes amerikai Chase Kalisz mögött. Verrasztó két évvel ezelőtt Kazanyban szintén ezüstérmes volt ebben a számban, a riói olimpián azonban csalódást keltően csak a 12. lett, azaz még a döntőbe sem jutott be.

A szám kétszeres Európa-bajnoka június 24-én Rómában élete legjobbját (4:07.47) úszta, így jó előjelekkel várhatta a hazai rendezésű világbajnokságot. Az előfutamban úgy tűnt, jó formában is van, mivel könnyedén utasította maga mögé az olimpiai bajnok japán Hagino Koszukét, igaz, az időeredmény (4:11.89) nem engedett sokra következtetni.

A harmadik helyen finalista Verrasztó a pillangó után ötödiknek fordult rá a hátra, itt szorosan felzárkózott az élen állókra. Mellen az amerikai Chase Kalisz egy testhosszal elment, majd a gyorsot már másodikként kezdte Verrasztó, aki tempónként bíztatott elképesztő hangorkánnal a közönség. Kalisz győzelméhez nem férhetett kétség, de Verrasztó sem hagyta kicsúszni a kezéből az ezüstöt, s 4:08.38 perccel ért célba. A vízből kimászva felállt a rajtkőre és megtapsolta a közönséget.

Eredmények:

férfi 400 m vegyes, világbajnok:

Chase Kalisz (Egyesült Államok) 4:05.90 perc
2. VERRASZTÓ DÁVID 4:08.38
3. Szeto Daija (Japán) 4:09.14

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 30. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: 4, 13, 14, 16, 31, 41.