roma;Cserdi;cserdi romák;Bogdán László;

- Robbanhat a „cigány-plutónium” – mondja a roma polgármester

„Az nem kultúra, hogy harminc évesen nagymama legyél, vagy tizennégy évesen a harmadik gyereket várd. Ez őrültség, amit mi, cigány férfiak máig elvárunk a nőktől” – fogalmazott a Hetek című hetilapnak Bogdán László, Cserdi roma polgármestere.

A Baranya megyei településen a munkanélküliség és bűnözés ellen is sikerrel küzdő Bogdán László nemrégiben az ENSZ New York-i székházában felszólalt a cigány nők hátrányos helyzete miatt, illetve azért, ahogy a „cigány macsóférfi-kultúrában” a nőket kezelik.

„A cigány nők nem fognak jogvédő szervezeteket alakítani, vagy elmenni a rendőrségre bejelenteni, hogy a férjük péppé verte vagy megerőszakolta őket” – indokolta kiállását Bogdán László, majd hozzátette: „az nem kultúra, hogy harminc évesen nagymama legyél, vagy tizennégy évesen a harmadik gyereket várd. Ez őrültség, amit mi, cigány férfiak máig elvárunk a nőktől”. Bár liberális oldalról rasszistának bélyegezték, és a romák között is szerzett ellenségeket, a polgármester szerint érdemes „beleállni az iszapba”. „Érdekel az valakit, hogy negyven nőtől kaptam levelet, hogy a férje szebben beszél vele, amióta bent voltam a balassagyarmati börtönben, és beszéltem vele? Nem azt mondja, amikor hazamegy, hogy nyakon szúrlak” – idézi az atv.hu Bogdánt.

A téma kapcsán a Hetek megszólaltatta dr. Orsós Zsuzsa egészségügyi prevencióval foglalkozó biológust, rákkutatót is. A roma tudós rendkívül fontosnak tartja a szexuális felvilágosítást, hogy megelőzzék a nem kívánt terhességeket és a korai házasságokat.

„Hogy ne gyerekek vállaljanak gyereket, hanem inkább a tanulást tegyék az első helyre. Ha egy roma lány tanul, az a férfiakból is tiszteletet tud kiváltani: ha emberileg megmarad olyannak, amilyen volt, akkor a többiek büszkék rá, hogy közülük való. Az iskolázatlanságból fakadó kiszolgáltatottság ugyanis meghatározza, determinálja az asszonyok sorsát” – vélekedett.

Bogdán László hozzátette: a magyar társadalomban nincs „fogadókészség” a romákra. „Leginkább arra vágyik mindenki, hogy bárcsak eltűnnénk innen. Problémának számítunk, nem feladatnak.

Pedig ha nem számolnak velünk természetes módon, akkor előbb-utóbb olyan sokan leszünk, hogy robbanás lesz – ezt hívom én cigány-plutóniumnak. 20 éve erről beszélek, hogy meg kell tanulnunk egymással szót érteni, és ebben mindenkinek megvan az egyéni felelőssége” – fogalmazott a roma polgármester.

A még néhány hónapig hivatalban lévő magyar miniszterelnök legutóbbi, tusványosi beszédében – a nem létező Soros-tervhez hasonló zagyvaságok mellett – ismét a Visegrádi Négyek együttműködésének szerepét emelte ki. Orbán láthatóan a V4-ekből kíván mentőcsónakot ácsolni magának egyfajta színpadot, amely egyébként délibábos erejét bizonyítaná. A Fidesz elnöke szerint a Visegrádi Négyek együttműködése lesz képes megreformálni az Európai Uniót, a V4-ek lesznek az európai közösség motorjai gazdasági és ideológiai szempontból is, egy szóval: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia regionális együttműködésén múlik Európa jövője. Ez részben igaz, kár, hogy Orbán ezzel szemben ismét elméri a helyzetet és az erő sötét oldalára helyezkedik - írta Ujhelyi István szocialista EP-képviselő szokásos vasárnapi nyílt levél-sorozatában.