menekültek;Olaszország;megmentés;

- Tárgyalnak a menekültek megmentéséről

Az olasz kormány illetékesei s a segélyszervezetek nem tudtak megállapodni egy magatartási kódexben, amely alapul szolgálna a Földközi-tengerben bajba jutott menekültek megsegítéséhez.

 Péntekre ezért új találkozót hirdettek meg, közölte az egyik résztvevő. Addig újabb javaslatok kerülhetnek az asztalra. A római megbeszéléseken egy sor nem kormányzati szervezet vett részt, köztük a német Jugend Rettet, a Save the Children, az Orvosok Határok Nélkül, a Sea-Watch, Sea-Eye, valamint a SOS Mediterranée.

Az olasz kormány javasolta a magatartási kódex felállítását. Ezt a segélyszervezetek sérelmezték, mivel úgy vélik, ezzel a római kabinet bűncselekménynek állítja be a menekülteknek nyújtott segítséget. Hangsúlyozzák, hogy a tengerekre vonatkozó törvényekhez tartják magukat. A nemzetközi jog szerint a segélyszervezetek hajói csak komoly veszély esetén haladhatnak líbiai vizekre.

Közben Ferenc pápa arra intette a katolikus segélyszervezeteket, hogy elsődlegesen a menekültek megsegítésével foglalkozzanak.

Az amerikai képviselőház nagy többséggel szavazott meg egy törvényjavaslatot, amely új szankciókat helyez kilátásba Oroszországgal, Észak-Koreával és Iránnal szemben. 419 képviselő voksolt mellette, s mindössze hárman ellene. Az előterjesztést még a szenátusnak is meg kell szavaznia, ezt követően pedig Donald Trump elnök aláírása után emelkedhet törvényerőre.